Sergio elégedett arccal nézett körül. Én vártam a
kétségbeesett sikolyokat, a lefelé rohanó embereket. De senki sem mozdult.
Minden ember ugyanabban a testhelyzetben maradt, ahogy a lövés előtt volt.
Mosolygó arcok, beszédre nyitott szájak, lépés közben a levegőben maradt lábak.
Néma csönd idefent, és odalent is. Az úton is megállt az élet. Az egész környék
fagyos mozdulatlanságba dermedt.
Csak Sergio mozdult. Odasétált egy fiatal párhoz, akik
éppen egy csók közepén álltak meg. Alaposan megvizsgálta őket, közel hajolva az
arcukhoz. Aztán felemelte a pisztolyát, és lőtt. A golyó mindkettőjük fején
áthatolt, véres cafatokra robbantva a fél arcukat. A kövekre roskadtak. Sergio az
ő testüket is a fal szélére húzta, aztán hagyta legurulni a mélybe.
Azt akartam hinni, hogy ez is csak mozi. Csak egy film.
Az előbb is filmet láttam, ez is az. Ennek is jó vége lesz majd.
De nem tudni hinni magamnak, bármennyire is akartam.
Ez valóság volt.
Tudtam.
Véres valóság.
Aaron hangja nagyon rekedt volt.
- Mit akarsz? – kérdezte. Ettől most jobban megrémültem,
mint az előbbi lövéstől. Aaron hangjában reménytelenség volt. És láttam, hogy ő
és Ágnes is mozdulatlan. A testük ugyanúgy bénultan állt, mint a többieké. Csak
az arcuk élt.
Sergio odasétált Aaron elé, és azzal a kegyetlen
vigyorgással egészen közelről a szemébe nézett.
- Már mondtam, mit akarok. Az Őrzőket. Kellenek nekem.
- Nem tudom, hol vannak.
- Dehogynem. Tudom, hogy tudod, csak nem akarod elmondani
nekem. De nem probléma, vannak itt elegen. Nekem van időm. Nekik talán már nem
sok.
- Nem ölhetsz meg mindenkit! Téged is köt a Törvény.
- Melyik is? Az, amelyiket te sem szoktál betartani?
- Ezért kitiltanak a Földről.
- Ugyan már! Ne a magad mércéjével mérj engem! Nekem
megvan a magamhoz való eszem. - Sergio magabiztos arccal sétálgatni kezdett a
mozdulatlanná dermedt emberek között. - Bevallom, hogy amikor legutóbb abban az
európai városban találkoztunk, nem volt szerencsés a taktikám. Igaz, akkor azt
hittem, saját testben menekülő Őrzőket kell megtalálnom, ezért volt nálunk
tűzfegyver. Azzal pedig nem lődözhettünk össze-vissza, főleg nem egy olyan
csöndes és unalmas országban.
De most jó helyen vagyunk. Itt most én is otthon vagyok.
És hát ugye, igazán sajnálatos lesz, hogy a csúnya drogkartellek belekeverték a
háborújukba a szegény ártatlan turisták tömegeit. És éppen itt, Teotihuacanban,
a leghíresebb helyszínen. Micsoda csapás az idegenforgalomra! De hát volt már ilyen.
Terroristák, drogkereskedők, mindannyian csúnya, érzéketlen emberek.
Egyiptomban is milyen látványos volt pár éve a támadás. Itt is majd lehet
országos gyásznapot tartani. De semmi gond, a Szent Szűz biztosan örömmel
fogadja az ártatlanokat a túlvilágon. - Azzal Sergio megállt egy idősebb nő
mögött, aki az unokájának nyújtott egy palack vizet. Aztán újra lőtt. És ezt a
testet is legörgette a falon.
Ágnes hangtalanul zokogott Aaron mellett.
- Meddig akarod ezt folytatni? – kérdezte tompa hangon
Aaron.
- Amíg meg nem tudom, amit akarok. Hol vannak az Őrzők? –
És választ sem várva lőtt. Most egy fiatal fiú rogyott össze.
Nem tudtam gondolkodni. Nem tudtam mozdulni. Aztán becsuktam
a szemem, hogy megszabaduljak a rémisztő látványtól. Kényszerítettem magam,
hogy higgadtan átgondoljam a helyzetet. Aaron nem fogja megmondani a választ.
És itt még sokan fognak meghalni, ha ez így folytatódik. Ki kell találnom
valamit. Nekem kell segítenem, mert látom, hogy Aaron és Ágnes tehetetlen.
Mit tegyek? Mit tehetek?
A Pajzs. Ki kell terjesztenem mindenkire. Ágnes házában
is működött. Sergio lövései ellen védeni tud.
Erősen koncentráltam a pajzsra. Akartam, hogy nagy és
erős legyen.
De nem történt semmi. A karkötő nem engedelmeskedett
nekem.
Kétségbeestem. Rémült voltam, dühös, és tehetetlen. De
akartam valami megoldást találni. Kell, hogy legyen valami lehetőség. Muszáj.
Nem halhat meg ennyi ember miattunk!
Úgy döntöttem, közelebb megyek Sergióhoz. Emlékeztem rá,
hogy a legelején, Ágnes házánál Aaront le tudtam lökni a létráról a pajzs
erejével. Ha más fegyverem nincs is, de Sergiót is le tudom lökni a mélybe. És
akkor megmenekülünk.
Lépni akartam, de a lábam nem mozdult. Nem kívülről jött
a hatás, nem Sergio dermesztett meg úgy, mint a többieket.
Engem a saját pajzsom bénított meg.
Nem engedett mozdulni. Nem engedett beleavatkozni.
Tehetetlen voltam.
A saját Pajzsom foglya voltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése