A párás melegben nem volt könnyű megmászni a meredek kőlépcsőket. Csak mentünk, mentünk fölfelé, a levegő fogyni kezdett a tüdőmből, a pólómon már elöl-hátul nagy izzadságfoltok sötétlettek, és a térdeim is egyre nehezebben vették az újabb és újabb akadályokat. Edzettek lehettek azok a régi papok, akik naponta többször is megjárták ezt a negyvenméternyi lépcsősort.
Aaron és Ágnes
nyugodt léptekkel haladt. Kissé lihegve
igyekeztem nem lemaradni tőlük.
Aztán felértünk a
tetőre.
Hű, ez ám a
fogadóbizottság!
A legfelső
szinten egy szentély állt, amit hosszú köpenyekbe öltözött papok álltak körbe,
és fenyegető némasággal néztek minket. Mindegyikük kezében feketén csillogó
obszidián kés volt. Aztán a szentély sötét szájából nagy üvöltéssel kirobbant
egy boszorkányszerű, nagydarab alak, és ránk támadt.
Ijedten ugrottam
félre, de aztán rájöttem, hogy én csak a néző vagyok. Engem nem látnak. Ez most
nem az én harcom.
Aaronnak és
Ágnesnek viszont volt mit tennie. A boszorkány nagy kardjával vadul csapkodott
feléjük, ők meg igyekeztek kikerülni a támadást. Egy nagy, zajos körtáncnak
tűnt az egész.
A vad nő
félmeztelen volt. Vaskos testét mintha kőből faragták volna, de ennek ellenére
gyorsan tudott mozogni. Halványzöld és sárgás színű, nagy jadegyöngyökből álló
szoknyája és hosszú jadenyaklánca csak úgy pörgött körülötte. Az övén kisméretű
koponyák lógtak, amik zörögve csapódtak egymáshoz. A fülében levő és a hajába
font sok kis csengő hangjával együtt elég nagy volt a zaj, amit keltett. És
közben még üvöltött is. Ruha helyett rengeteg ékszer volt rajta. Az ajka és az
orra is át volt szúrva egy-egy arany dísszel. A füléből a csengők mellett nagy
aranykorongok lógtak. Az arcán türkizkövek csillogtak. A csuklóin és a bokáin
több sorban arany karperecek voltak. És ő is zöld tollas fejéket viselt.
Volt időm
alaposan szemügyre venni, mert elég sokáig járták hármasban ezt a harcias
táncot.
Aztán a
boszorkány mintha fáradt volna, lassabbak lettek a mozdulatai. Végül megállt,
és farkasszemet nézett Aaronnal.
- Hogy mertél
idejönni? – A hangja akkor is vad és reszelős volt, amikor nem ordított. Bár
ilyenkor is elég hangosan beszélt. Szerintem a tömeg is jól hallhatta odalent.
Megállapítottam,
hogy a színházban fordítóprogram is működik, mert értettem, hogy mit mondott.
- Ez az én
világom. Jogom van itt lenni. – Aaron hangja zengő volt. Ő nem kiabált, de
biztos, hogy őt is hallották a téren.
- Elveszítetted a
jogodat. Ugyanúgy, ahogy elveszejtetted ezt a világot is! És őt hogy merted
magaddal hozni? – és vaskos ujjával Ágnesre mutatott.
- Eljöttem, hogy
bocsánatot kérjek a népem nevében – mondta Ágnes. - Sajnáljuk, ami történt. Egy
jobb világot akartunk teremteni, de hibáztunk. Sajnálom. Nagyon sajnálom.
- Most már késő!
– visította a nő, és kardjával Ágnes felé csapott. De Aaron gyorsabb volt, és a
két kard csattanva keresztezte egymást a levegőben.
- Azért jött,
hogy bocsánatot kérjen – ismételte meg Aaron keményen Ágnes szavait. – És én is
azért jöttem, hogy kimondjam: sajnálom. Nem így akartam. Nem ezt akartam.
Sajnálom, hogy nem sikerült. Az én hibám volt.
- A mi hibánk
volt – tette hozzá Ágnes is. – Sajnáljuk. Bocsássatok meg!
- Soha –
üvöltötte el magát az előbbieknél is hangosabban a nő. – És most meghaltok! -
Ez úgy hangzott, mint egy csatakiáltás. Magasra emelte a kardját, és újra
lesújtott. Erre a papok is támadásba lendültek. Aaron és Ágnes egy vadul
kavargó forgatag közepén igyekezett védeni magát.
Úgy döntöttem,
hogy itt az ideje, hogy kilépjek a nézői szerepemből. Ez a túlerő már
veszélyesnek tűnt. Lehet, hogy csak színház, de azok a kardok meg kések túl
komolynak látszanak. Nem akarom, hogy megsérüljenek.
Gondolatban
megerősítettem a pajzsot, és kiterjesztettem Aaronékra is. De nem lett semmi
hatása. Jobban koncentráltam az erőmet. Semmi változás. A halvány
gyöngyházfényű derengés maradt csak körülöttem. Óvatosan, remélve, hogy engem
azért véd a pajzs, a harcolók közelébe léptem, és próbáltam a kezemmel hárítani
egy-egy ütést. De a mozdulataik úgy hatoltak át rajtam, mintha ott sem lennék.
Nem tudtam hatni az eseményekre. Nem voltam benne a filmben. Tehetetlen
szemlélő lehettem csak.
A fenébe! Ez így
nem jó játék! Mi van, ha bajuk esik? Hogyan lehet legyőzni ennyi ellenfelet? A
filmekben persze szokott sikerülni, de ki tudja, most melyikük írja ezt a
forgatókönyvet. Mi van, ha az a jóvátétel, hogy most Aaron hal meg? Lehet-e
kétszer ugyanolyan vége a történetnek? Ha az előző forgatókönyv szerint Aaron
győzött, de aztán elbukott miatta a népe, akkor most lehet, hogy kipróbálják a
másik variációt. És most a vad asszony győz. Hiszen ezeknél a harcos népeknél
mindig az a történet vége, hogy valakinek a véres testét ledobják a meredek
lépcsőkön.
Jaj nekem, mi
lesz ebből!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése