Leértünk a Huayna Picchu csúcsáról újra a régi városba.
Egy szinttel lejjebb kerültünk, de még így is a mindennapi világ fölött
maradtunk. Egyikünknek sem volt kedve gyorsan visszaereszkedni a mindennapokba.
Tudtam, hogy a többiek is őrizgetik magukban a saját hegycsúcs-élményüket.
Ezért sétálgattunk még egy ideig az erőt és biztonságot sugárzó falak között,
és töltekeztünk azzal, amit ez a hely adott nekünk. Én közben megsimogattam
minden útba eső kőtömböt. És igyekeztem férfiasan érzelemmentes arcot vágni.
Aztán sorba álltunk a buszmegállóban, a tömött buszon
lekanyarogtunk a szerpentinen a kisvárosba, és a szintén zsúfolt vonattal
visszamentünk Cuzcóba.
Sokan akarják látni az ősi várost. Lehet, hogy ilyen
sokan maradtak itt abból a népből?
Aaron azt mondta, a földi rendszer szerint ők a Csillagok
népének az egyik csoportjához tartoznak. És igen, az ő utódaik mostanában egyre
nagyobb számban ébredeznek.
Cuzcóban, a szálloda előtt már várt bennünk Ramón.
A repülőgépünk csak késő este indult, maradt még időnk.
Aaron javaslatára felsétáltunk egy hosszú lépcsősoron a város feletti fennsíkra,
Sacsayhuamán falaihoz. Ez is egy ősi inka város volt, amiből a hatalmas
kőtömbökből épült, háromsoros erődfal maradt meg. Az előtte levő nagy téren
tartják évente az Inti Raymi ünnepséget a Napisten tiszteletére, a téli
napforduló idején.
Aaron azt mondta, itt volt akkor, amikor ezeket a falakat
építették. És aztán egy ideig élt is ezzel a néppel, harcolt velük együtt. Neki
is tetszett az építkezés, ahogy a munkások a köveket formálták. Szerinte a
négyzet alakú pillecukorra hasonlítottak a kőtömbök, amikor meglágyítva formára
darabolták őket, és aztán könnyedén egymásra pakolták. És pár nap alatt
megszáradtak, újra kőkeménnyé szilárdultak.
Néztem az elképesztő méretű sziklatömböket, amint
szorosan, nagyon precízen egymáshoz illesztve magasodtak a hosszú sorban. És
nem értettem, hogy a mai tudósok miért nem látják meg benne a valódi múltat.
Nem gondolhatják, hogy ezeket a köveket primitív, babonás apró emberkék
kopácsolták kezdetleges eszközökkel ilyen pontos formákra, és emelgették a
helyükre. Ráadásul nem is találtak semmiféle korabeli kőcsiszoló szerszámot. Miért
nem akarják tudni a valóságot?
Félnek, hogy valójában ők számítanának primitívnek a mai
tudásukkal ahhoz a múlthoz képest?
A lemenő nap fényében elbúcsúztunk a kövektől, az
energiától, a múlttól.
Aztán visszatájoltuk magunkat a jelenlegi civilizáció
modernnek nevezett világába, a kornak megfelelő és kellően hangos repülőre
ültünk, és két átszállás után megérkeztünk újra Richard paradicsomi szigetére.
Hát, ez azért egy jó hely itt a Földön. Amíg ezeket a
fénylő hullámokat látom, a hófehér homokkal, a pálmafákkal, és amíg lehet
lebegni ebben a hatalmas, ölelő vizű óceánban, addig nem nagyon vágyom haza.
Úgyhogy lementem a partra, és hagytam, hogy elringasson a
víz.
Itt vagyok – mondtam magamnak. - És tulajdonképpen itt
most egészen jól vagyok.
Ezzel egyetértettem magammal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése