Odaértünk a Nap
piramis előtti térhez. Itt is sok turista álldogált, fényképezett, vagy csak
kifulladva pihent a lépcsősor megmászása után. Vagy erőt gyűjtött előtte.
Indián árusok igyekeztek rábeszélni őket a vásárlásra.
Egyszer csak
valaki megrángatta a kezemet. Lenéztem. Egy barna szemű, négy év körüli indián
kiskölyök vigyorgott rám nagy bátran, valahonnan a térdem magasságából.
- Senor, vegyél
karkötőt. A mamám csinálta, nagyon szép! – és nyújtotta felém a színes
trapézmintás, szőtt karkötőt.
Elnevettem magam.
Ágnes is odanézett, ő is elmosolyodott.
- Tényleg szép
karkötő. Hol a mamád? Veszünk tőle.
Az apró harcospalánta
határozottan megfogta a kezemet, és odavezetett minket a kőfalon üldögélő,
népviseletbe öltözött asszonyhoz. A nő hátára kötve egy fél év körüli csecsemő
aludt békésen, amíg az anyja egy kis kézi szövőszéken gyors mozdulatokkal készítette
a tarka szövetszalagot. Mellette egy vászondarabra kiterítve ott pompázott a
változatos mintájú árukészlete.
- Mama, a
senorita vásárolni akar – mondta a kissrác. Az asszony mosolyogva felnézett, és
rámutatott a vászonra.
- Tessék csak,
válogasson nyugodtan.
Rámeredtem a
kezére. A csuklóján egy bronzszínű karkötő volt, kék kövekkel.
Nem szóltam, csak
eléje tartottam a bal karomat. Az én karkötőm rezgett. Biztos, hogy az övé is
jelzett. De úgy tett, mint aki nem vesz róla tudomást.
- Maga is szeretne
egyet, senor? Sokféle van, biztosan talál olyat, ami tetszik.
Aaron összehúzott
szemmel figyelt, aztán megkérdezte:
- Honnan van az a
fém karkötője?
Az asszony
láthatóan zavarba jött.
- Csak egy régi
emlék, semmi különös. Nem értékes egyáltalán. Csak olcsó utánzat.
- Minek az
utánzata?
Erre nem
válaszolt. Hirtelen felkapta a szövőszéket, összefogta a vászondarabot, és
felállt.
- Bocsánat,
senor, mennem kell. Gyere, Pedro, indulunk! – és nyújtotta a kezét a gyereknek.
De Aaron fogta
meg a csuklóját.
- Beszélnünk
kell.
- Nincs mit
mondanom maguknak, senor. Dolgom van.
Aaron arca
megrándult, és csodálkozva nézett le. A kis Pedro éppen jól bokán rúgta, és
nagyon harciasan nézett fel rá.
- Ereszd el az
anyukámat! Én vagyok az ő testőre. Vigyázok rá.
Aaron elnevette
magát, és elengedte a nő kezét.
- Ne félj, nem
bántjuk az anyukádat. – Aztán a nőhöz fordult. – Nem akarjuk kényszeríteni
semmire. Nem kell velünk jönnie, ha nem akar. Csak tudni szeretnénk, jó helyen
járunk-e, hogy ne keressünk tovább fölöslegesen.
A nő arcán
csökkent a feszültség. Előbb Aaronra nézett, aztán Ágnesre, végül rám. Aztán a
karkötőmön állt meg a tekintete.
- Azt hittem, már
nem jönnek értem. Olyan sok idő telt el azóta.
Kiengedtem a
levegőt a tüdőmből. Most jöttem rá, hogy egy ideje visszatartottam a
lélegzetemet. Tehát mégis ő az. A következő társunk.
Juanitának
hívják, és itt él a szomszéd faluban. Hat hónapja a szülésbe halt bele. A
társam akkor lépett bele a testébe. És azóta anya lett. A kis Mariának és a bátor
Pedrónak az anyja. Van egy rendes férje, akinek majd a szíve szakadt meg,
amikor azt hitte, elveszítette a feleségét és a meg sem született gyerekét. És
aki azóta is lesi a kívánságait, és minden este hálaimát mond a Guadalupei
Szűznek, amiért csodálatos módon visszaadta az ő szeretteinek az életét.
És Juanita velük
akar maradni.
Aaron neki is
elmondta, mint Peruban Ramónnak, hogy ha itt marad, akkor valószínűleg hosszú
ideig nem fog tudni visszajutni a saját bolygójára. Ez a világ nagyon szorosan
köti az itt meghalt lelkeket. Az Anyagi eredetű csoportok tagjai ritkán
váltanak át másik bolygóra.
Juanita
megsimogatta a nyugodtan szuszogó csecsemő fejét, aztán mosolyogva az
aggodalmasan figyelő Pedróra nézett.
- Maradok. Nekem
ez megéri.
Aaron azt mondta,
rendben van. A szükséges információt már letöltötte a Parancsnoki karkötő. Ha a
Tanács eddig nem találta meg őt, ezután sem fogja. Nekünk meg nem kötelező
elmondanunk, hogy találkoztunk vele.
Juanita nagyon
boldognak látszott. Mindegyikőnknek akart adni egy-egy karkötőt ajándékba.
Elfogadtuk, de Aaron ragaszkodott hozzá, hogy ki is fizesse. Már indultunk,
amikor még odaintette magához Pedrót, és egy nagyobb címletű bankjegyet nyomott
a kezébe:
- Ez a bátor
testőrnek jár. Igazán jól csinálod.
Pedro büszkén
szaladt vissza az anyjához a pénzzel.
Mi pedig
nekiindultunk a Nap piramis hosszú lépcsősorának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése