124. Teotihuacan, a Nap piramis tetején 2.

Mozgás támadt a lépcsőnél, hangokat hallottam. Odanéztem. A dermedten álló turisták között Sergio két embere jött felfelé. Az egyikük Juanitát rángatta, akinek a hátán ott volt a baba, a másik meg a hóna alatt hozta a rugdalózó, üvöltő Pedrót.

Azt hittem, ennél szörnyűbb már nem lehet a helyzet. De lehetett. Itt van.

A férfi Sergio elé lökte Juanitát, a másik meg ledobta a földre Pedrót. Az asszony gyorsan magához ölelte a gyereket.

- Egyet megtaláltunk – mondta a férfi. – De itt nincs több Őrző. Lehet, hogy ezek is a nőt keresték – bökött Aaronék felé.

- Kezdetnek nem rossz. De ennyi idő alatt egy Harcos meg egy Angyal biztosan jóval többet összeszedett. Európában már volt velük kettő, Egyiptomban meg egy arab kölyökkel menekültek el. Valahol összegyűjtötték őket. És én meg fogom tudni, hogy hol.

Juanita mellé lépett, és letépte a hátáról a csecsemőt. A baba ijedten felsírt. Juanita mozdulni akart, de láttam, hogy Sergio már őt és Pedrót is ugyanúgy lebénította, ahogy Aaront és Ágnest. A testük tehetetlen volt, csak nyaktól felfelé mozgott.

Sergio felemelte a babát, és kinyújtott kézzel a mélység fölé tartotta. Aztán Ágnesre nézett:

- Nos, Kisangyal? Hogy fogsz majd élni a bűntudattal? Miattad fog meghalni ez az ártatlan bárányka. Vagy te esetleg jobban emlékszel, mint a Harcos barátod? Hol vannak az Őrzők?

Ágnes nem felelt. Már könnye sem volt, csak nézte mereven a Sergio kezében síró gyereket.

- Hát, így is jó. Egy-két-há… röpül a baba! – azzal eldobta a csecsemőt.

Juanita felsikoltott.

Nem akartam látni a zuhanást. De nem tudtam elfordítani a tekintetemet.

A kis színes batyu repült a levegőben. Aztán váratlanul zuhanórepüléssel lecsapott rá egy nagy barna árnyék, megragadta, és a magasba emelkedett vele.

Egy sas! Egy hatalmas szirti sas!

- Tollaskígyó – mondta halkan Aaron.

Sergio előkapta a pisztolyát, és lőni kezdett a madárra. De az a fénylő napkorong felé repült, és nem lehetett rá jól célozni.

- Lőjétek le, lőjétek már le – üvöltötte Sergio a másik két férfinak. Azok is fegyvert rántottak, és lőni kezdtek. De a madár már messze járt.

Sergio dühtől tajtékozva fordult újra Juanita felé, és felkapta mellőle Pedrót. A gyerek tehetetlenül lógott a kezében.

- Van másik! Ezt kapd el! – kiáltotta, és lehajította a fiút a mélybe.

Most két sas érkezett az égből, és elkapták a zuhanó testet. Hiába lőttek hárman is utánuk, eltűntek a Napban.

- A testvéred máshogy gondolja – mondta halkan Aaron a dühöngő Sergiónak.

- Nem érdekel! Nincs joga beleszólni a dolgaimba! – üvöltötte vadul, és újra le akart lőni egy embert. De a pisztolya üresen kattant. Kifogyott belőle a töltény.

Káromkodva elvette az egyik embere fegyverét, de az is üres volt. Kutatni kezdett a zsebében, és talált egy teli tárat. Újratöltötte a pisztolyát.

De bennem közben megszületett egy gondolat. Először csak érzés volt. Akkor jelent meg bennem, amikor láttam a sast hatalmas szárnycsapásokkal repülni a Nap felé. Tudtam, hogy találtam valamit. Nem is szavak voltak, csak a tudás. Hogy tudok én is valamit. Valamit, ami most fontos lehet. Aztán a sas képe mellé beúszott az az álomkép, amikor Aaront és Ágnest láttam egy mozgó gyöngysorban körülöttem. Sok kis gondolatszikrából összerakva egyszer csak elborított a fénylő tudás.

Tudtam, hogy mit tudok tenni.

Becsuktam a szemem, és koncentráltam. Aztán éreztem, hogy az, aki vagyok, ki tud lépni ebből a testből. Ki tud lépni a Pajzs csapdájából is. És lassan átlebegtem oda, ahol Aaron és Ágnes állt egymás mellett. Közéjük léptem, és összekötöttem őket. Egybeforrtunk. A háromból Egyek lettünk. És ez az Egy mozdulni tudott.

Sergio betárazta a pisztolyát. Nyugalmat erőltetve magára odajött elénk, és Ágnesre nézett:

- Na, hogy tetszik ez az új világ, Angyalka? Nem akarsz inkább visszamenekülni a múltadba?

- A múlton nem tudok változtatni – mondta nyugodtan Ágnes. – De a jelenen és a jövőn igen.

Azzal felemeltük Aaron kezét, mert ezt már hárman együtt csináltuk, és bekapcsoltuk Aaron gyűrűjét. Sergio hitetlenkedve nézte az orra előtt kirobbanó vörös fénycsóvát.

Aztán egy gyors mozdulat a karddal – és Sergio feje nagy koppanással gurulni kezdett lefelé a véres köveken.

A fej nélküli teste mereven állt még pár másodpercig, mint aki nem akarja elhinni azt, ami történt, aztán a kövekre omlott. Széles lángnyelvek csaptak ki belőle, és ropogva égni kezdett. A lefelé guruló fej is tűzlabdaként szökkent egyre lejjebb. A test szürke hamuvá égett. Egy szélroham jött, felkapta, és szétszórta a tájon. Sergio két embere elképedve nézte, ahogy a főnökük porrá lesz. De mire menekülni akartak volna, Aaron kardja az ő fejüket is leválasztotta. Az ő testük is kigyulladt, és jóval kisebb lánggal, de szintén hamuvá vált. A szél ezt is a mélybe szórta.

Megkönnyebbülten engedtem el magam, és a következő pillanatban a saját testemben voltam, mintha egy gumiszalag rántott volna vissza. De már nem volt körülöttem a pajzs. Szabadon tudtam mozogni. Aaron és Ágnes is megmozdult, de a többi ember még ugyanolyan dermedten állt.

Juanita felkelt a földről, és a távolba nézett. Onnan, a Nap felől nagy szárnycsapásokkal három madár közeledett. A fejünk fölé repültek. A kisbabát Juanita két karjába ejtették, aki hangosan kacagott a nagy kalandon. Pedrót pedig Aaron kapta el, és ölelte magához. A kissrác vidáman integetett a tovaszálló sasoknak.

- Nagyon jó volt repülni – mondta Aaronnak. – Mit gondolsz, eljönnek máskor is?

- Azt hiszem, időnként meg fognak majd látogatni téged. De lehet, hogy csak akkor, amikor alszol – felelte Aaron. Aztán letette, hogy ő is az anyjához mehessen.

Ott álltunk, és néztük a még mindig szomorú látványt. Holttestek, vér és megdermedt emberek idefent és odalent is.

- Ehhez azért mi kevesek vagyunk – mondta Ágnes.

- Nem gond – mosolygott Aaron. – Szerencsére vannak nálunk nagyobbak is. Kérjük meg őket, hogy segítsenek.

- A Guadalupei Szűz – mondta Ágnes, és megérintette a szitakötő medált a nyakában.

- Tollaskígyó – tette hozzá Aaron, és átnézett a mellettünk magasodó Hold piramis tetejére.

- És én kinek szóljak? – kérdeztem.

- Bárkinek, akiben hinni tudsz – felelte Aaron. – Nem kell, hogy neve legyen. Hited legyen hozzá.

Behunytam a szememet. Nem jutott eszembe semmi értelmes dolog. Csak a Fény, ami felé a sasok repültek. Hát arra gondoltam.

Hangokra nyitottam ki a szememet, és arra, hogy valaki oldalról nekem jött.

- Jaj, elnézést, nem figyeltem – mentegetőzött a fiatal férfi a peremnél. – Csak egy jó fotót akarok csinálni. Ne haragudjon.

Nem haragudtam. Örültem, hogy a férfi fején nem látszik a golyó ütötte nyom. Az előbb még ott volt.

A turisták szokás szerint nyüzsögtek, a lépcsőn zajlott a forgalom. egy gyerek vizet kért a nagymamájától. Egy szerelmespár elmerülten csókolózott. Csak Juanita ölelte védelmezően a két gyerekét a lépcső szélénél. De ő is mosolygott.

A Nap vakítóan sütött. És még mindig fülledt meleg volt. De már nem zavart.