Lementünk a lépcsősoron. A Nap piramis előtt elbúcsúztunk
Juanitától, és indultunk vissza a széles úton a parkolóba, az autóhoz.
Aaron gyorsan ment, húzta magával Ágnest. Alig tudtam
lépést tartani velük. Pedig azt reméltem, ezek után nyugodtan lazíthatunk egy
kicsit. Már nem kell félnünk Sergiótól.
Még nem tudtam a helyére tenni az előző eseményeket, még
túl friss volt minden. Közelről láttam emberek halálát, aztán részt vettem más
emberek megölésében. Nem tudtam, mit érzek. Megkönnyebbülést, bizonytalanságot?
Büszkeséget vagy elszörnyedést? Mit tettem? Mit tettünk? És milyen tragédiát
okozhattunk volna, ha nem sikerül megoldani ezt a helyzetet! Hányan haltak
volna meg miattam, miattunk!
Lemaradtam, mert magammal voltam elfoglalva. Aaron
megállt, és visszafordult:
- Gyere, igyekeznünk kell!
- Miért nem érünk rá egy kicsit? Mi olyan sürgős?
- Sietnünk kell vissza a szigetre, aztán tovább a maradék
két helyszínre. Az előtt lenne jó a Tanácsba érnünk, mielőtt Sergio újra testet
ölt.
Megtorpantam. Ágnes is meglepve nézett Aaronra:
- Sergio nem halt meg?
- De igen, most meghalt. Elégett. De ő egy Főnix, és
hamarosan újjá fog születni a hamvaiból. Akár pár órán belül is képes lenne
feltámadni, de Tollaskígyó megtette nekünk azt a szívességet, hogy szétszórta a
hamut, így időbe telik, mire összeszedi magát. Egy újszülött Vámpír-Főnix
nagyon erős, és mivel megjárta a túlvilágot, túl sokat tud. Belekavarhatna a
döntésbe a Tanácsnál. Remélhetőleg van pár nap előnyünk, és meglesz az eredmény,
mire odaérne. – Azzal Aaron újra elindult Ágnessel. Én meg siettem utánuk.
Miért is gondoltam, hogy itt bármit is el lehet
egyszerűen intézni? És miért pont egy Főnixet kell legyőznünk? És még hányszor?
A parkolóban beszálltunk a felmelegedett autóba, aztán
mentünk vissza Mexikóvárosba. A szállodában gyorsan összepakoltunk, és pár óra
múlva már a repülőn ültünk.
Estére újra Richard szigetén voltunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése