Jó volt megérkezni a békés kisvárosba, ami fölött már messziről jól láthatóan ott tornyosult a különös alakú hegy, akár egy természet alkotta piramis. Vagy egy hatalmas, ősi, megkövesedett várkastély.
Előtte Miamiban, San Franciscóban nagyon zavart a
szmoggal teli, forró városi levegő. A repülőgépen meg az élettelen, dobozszagú,
fémburokba szorított környezet miatt éreztem rosszul magamat. Richard
paradicsomi szigete után még érthetetlenebb volt nekem, hogy az emberek miért teremtenek
maguk köré ilyen életre alkalmatlan, szennyezett és rideg körülményeket, ha
ehelyett élhetnének sokkal jobban is. Miért zsúfolódnak össze rossz helyekre,
és aztán lesznek feszültek és boldogtalanok, amikor itt van mellettük a béke és
a nyugalom lehetősége is.
Richard mosolygott a kérdésemen, és azt mondta, hogy ez
azért kissé bonyolultabb. Az embereknek munka kell, pénz a szükségleteikre, és
ezért sok mindent vállalnak.
Szerintem meg közben azt veszítik el, amiért érdemes itt
élni.
De nem vitatkoztam, mert Mount Shasta kisvárosa egészen
jól nézett ki. Alacsony házak, elszórtan, egymástól tisztes távolságra, fenyők
sora az utak mellett, és a tájat uraló, jellegzetes hegy.
A szállásunk is egy nagyon barátságos, egyszintes
hotelben volt, fából készült épületben, érdekes faragott fabútorokkal, és a
szobánkból is a hegyet láttuk.
Este értünk ide, vacsoráztunk, aztán az ablakból
megcsodáltuk a nagyon furcsa, tányér alakú felhőket a hegycsúcs fölött, amik
rózsás fénnyel ragyogtak a naplementében.
Aztán lefeküdtünk, Aaron és Ágnes az egyik szobában, én
Richarddal a másikban.
Másnap várt ránk a hegy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése