Pár napot pihentünk a szigeten, aztán négyesben
elindultunk a következő helyszínre, Aaron, Ágnes, Richard és én. A többiek
tovább élvezték a tengerpart örömeit.
Átrepültünk Miamiba, onnan meg egy hosszú és elég unalmas
repülőúttal keresztülszeltük Amerikát, és San Franciscóba érkeztük. Aztán még
öt órás autózás kellett, mire elértük a kisvárost, aminek ugyanaz volt a neve,
mint a hegynek, Mount Shasta.
Az úton szerencsére semmi különös nem történt. Látszólag.
De nekem feltűnt, hogy Aaron és Ágnes viszonyában valami
megváltozott. Főleg Ágnes lett más. Mintha megnőtt volna. Megerősödött. Már nem
ijedt, gyenge nőként kapaszkodott Aaronba, hanem egyenrangú társként állt
mellette. Másként néztek egymásra, máshogy fogták egymás kezét. Mint akik véd-
és dacszövetségre léptek, ketten a világ ellen. Ha egymásra néztek, mindig mosolyogtak.
De ha a világra, kifelé figyeltek, akkor Ágnes arca is feszültebb lett, mint
aki veszélytől tart. Már ő is úgy nézett, ahogy Aaron szokott, kicsit
összehúzott szemmel, felmérve az embereket, a helyzetet, azonnal reagálva a
környezet változásaira. Nagyon egyformák lettek. A figyelő tekintetük, a
testtartásuk, az egymáshoz igazodó mozdulataik.
És egyre többször éreztem meg a belőlük áradó, nagyon
erős érzelmeket. Nem csak Aaron érzéseit, hanem Ágnesét is. Át-átcsapott rám is
az a szenvedély, ami összekapcsolta őket.
Ez nem hasonlított ahhoz, amit még régen, Ágnes testében éreztem a szex
közben. Ez egészen más volt. Sokkal mélyebb, stabilabb, erősebb. És
ismeretlenebb.
De nagyon-nagyon vonzó. Vágyakozni kezdtem arra, hogy
valakivel én is megélhessem ezt a szoros kötődést, amihez nem tartoztak szavak
vagy tettek. Semmi különöset nem csináltak, csak áradt belőlük ez a mély
összetartozás.
Egy kicsit irigyeltem őket érte. Na jó, nem kicsit.
Nagyon.
De volt benne valami félelmetes is. Éreztem, hogy ez a
kötődés nem ismer alkut. Nem meggyőzhető, nem változtatható. Nem engedi el az
embert.
De ők láthatólag nem is akarták elengedni sem az érzést,
sem egymást.
Ültek a repülőgépen egymás mellett, Ágnes feje most is
Aaron vállán, úgy, mint amikor Londonba repültünk. De most nem egy elveszett,
fáradt kislányt kellett Aaronnak védelmezően ölelnie. Most egymást ölelték,
egyenrangúan, erősen.
Richardra néztem, és láttam, hogy ő is Aaront és Ágnest
figyeli. Az arca nagyon komoly volt. Talán szomorú is.
- Baj van? – kérdeztem tőle halkan.
Rám nézett, látszott, azon gondolkodik, elmondja-e. Aztán
mégis válaszolt:
- Még nincs. De már biztos, hogy megint baj lesz.
- Micsoda?
- Egy Harcos meg egy Angyal. Már megint összekapcsolódott
az energiájuk. Sosem volt ennek jó vége.
- De most nincs háború. Élhetnének együtt.
- Ez a kapcsolódás mindig bevonzza a bajt. Előbb vagy
utóbb, de megint halál lesz a vége. Csak azt nem tudni, kinek a halála. Hány
ember halála.
- És ezt ők is tudják?
- Nézz rájuk, látszik, hogy tisztában vannak vele. Aaron
amúgy is mindenre emlékszik, de már Ágnes is tudja, mit vállalt. Ez őrültség,
ez egy reménytelen szerelem. De Aaron mindig összeakad egy Angyallal, aki
vállalja vele ezt a sorsot. Én meg nem értem, hogy miért. – Richard ezt olyan
halkan mondta, hogy alig hallottam a repülőgép tompa zörgései közben.
A légikísérők éppen száraznak tűnő, nem túl
bizalomgerjesztő szendvicseket tálaltak elénk. Valaki hangosan panaszkodott,
hogy a szomszédja átnyúlik az ő ülésére. Egy másik utasnak túl hideg volt az
itala. Egy kisgyerek álmosan felsírt az egyik családnál, a másik gyerek
nyafogva kakaót követelt. Tele volt a repülőgép emberekkel, akik hétköznapi
gondjaikkal, örömeikkel, terveikkel utaztak itt velünk.
Mi pedig mentünk a különös célunk felé, és közben
hordoztuk magunkkal a veszélyt, mint egy időzített bombát, amiről mi sem
tudjuk, hogy mikor robban.
Hallgattam. Az érzésre figyeltem, ami Aaron és Ágnes
felől megint elért hozzám.
Én megértettem őket. Ezért a kötődésért, ezért a kapcsolatért
én is vállalnám a kockázatot.
Csak jó lenne találni valakit, aki társ lenne hozzá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése