Ágnes megkérdezte,
hogy mi történik akkor, amikor egy Angyal és egy Harcos együtt dolgozik. Milyen
baj lehet abból?
Richard
hátranézett Aaronra, aki Ágnest átkarolva ült hátul, és eddig nem sokat szólt.
Most is egy ideig
még a tájat figyelte az autó ablakán át, aztán csak annyit mondott:
- Elmondhatod –
és tovább nézte az út menti fákat.
Jó, hogy itt van
Richard, aki legalább bővített mondatokban beszél. És szerencsére sokat beszél.
Úgyhogy ő
válaszolt Ágnesnek.
- Az Angyalok az
égi üzeneteket tudják közvetíteni. Az a dolguk, hogy higgyenek abban, amit
hallanak, látnak vagy érzékelnek, és ezt mondják el másoknak is, hogy így
növekedjen a hit, a szeretet az emberek között. Ez olyan kedves, szép hivatás,
illik hozzájuk. Bár sokszor ütköznek meg nem értésbe, sokszor tartják őket
bolondnak. És persze meg is őrülhetnek, ha nem elég szilárdak az anyagi síkon.
– Richard elmosolyodott, és rám nézett: - Aaron is azért eteti mindig Ágnest,
amikor valami probléma van, hogy leföldelje, stabilizálja az energiáit. És mi,
a többiek a szellemi oldalról is azért szoktunk enni, hogy meglegyen a szoros
kapcsolatunk a fizikai világgal.
A tudatos
Alapítóknak nem lenne szükséges az anyagi táplálék, képesek vagyunk az
energiasíkról közvetlenül töltődni. De ezzel kicsúszunk a megfelelő földi frekvenciából,
és nem leszünk elég hatékonyak a mindennapokban.
Meg persze kár
lenne kihagyni a finom földi kajákat és jó italokat, ha már a Földek népe nagy
szakértelemmel megtermeli és elkészíti őket.
Persze a valódi
ételekre gondolok, nem a Technikusok műkajáira és kalóriamasszáira. Azok csak a
tömegek takarmányozására valók, azoknak, akik átlagembereknek tartják magukat.
És hozzájárulnak ahhoz, hogy az agyuk is csak egy masszává váljon.
A kérdéshez
visszatérve tehát vannak az égi üzeneteket hittel közvetítő angyalok. És aztán
van a Kardok népe, a Harcosok. Nekik meg az a dolguk, hogy küzdjenek egy földi cél
érdekében. Használják az Erőt, képezzék magukat, és így formálják, nemesítsék
magukban az energiát. A földi cél lehet egészen hétköznapi, önmagukra vonatkozó
is, hiszen ott van bennük az energia. Ha ők erősebbek lesznek, azzal már
növelték az energiát itt a bolygón. Lehetnek sportolók is, látszólag
értelmetlen célokkal, hiszen mi értelme gyorsabban, még gyorsabban futni, ha
úgyis csak körbeér az ember, minek súlyokat emelgetni, ha aztán csak ugyanoda
leteszi. Vagy mi értelme hegyeket megmászni, ha utána úgyis lejön onnan az ember.
De ezek is hasznos célok, az erőt hozzák be vele a világba. Mindenki erősebb
attól, ha ők képesek valamilyen nagy teljesítményre. Ezt szokták érezni a
szurkolók is a sportversenyen, pedig nem is ők nyerik az aranyérmet.
Na, szóval ma lehet
a Harcos jó sportoló is. De a régebbi időkben a harc az csatákat, háborúkat
jelentett. Talált egy célt, egy országot, egy ügyet, amiért a Harcos megragadta
a Kardját, és így küzdött. Volt elég lehetősége rá az elmúlt pár ezer évben
Aaronnak is.
Richard kis
szünetet tartott, de nem nézett hátra Aaronra. Az utat figyelte. Szép napsütés
volt, nyárias, zöldellő vidéki táj az út mellett. Békés hangulat.
Aztán kicsit
gyorsabban folytatta a történetet, mint aki túl akar lenni rajta:
- Úgy hatszáz éve
Franciaországban egy fiatal parasztlánynak látomása lett, égi üzenetet hallott.
Volt ilyen már korábban is, később is. A franciák, olaszok között sok Angyal élt,
és náluk egyszer csak megnyílik a csatorna. Ez a rendje, ők elmondják a
látomást, üzenetet, aztán szépen kolostorba vonulnak, imádkoznak, időnként
újabb csodák történnek körülöttük. Békésen eléldegélnek, aztán majd haláluk
után szentté avatják őket.
De ez a lány,
Jeanne nem a kolostorba ment, hanem egy katonai táborba, és ott mondta el a
látomását. Majd a királynak is. És aztán találkozott egy Harcossal. – Richard
hangja elkomorodott. – Ezt nem kellett volna. A Harcos az Angyal mellé állt, és
az ő hite szolgálatába állította az erejét. Ezzel az energiájuk összefonódott.
A csatákban az
Angyal ment elöl a lángoló hitével, és a Harcos ereje védelmezte őt. A sereg
így csodás győzelmeket ért el. Megváltoztatták a történelmet. Felborítottak
egy korábban már eltervezett jövőt. Franciaország újra megerősödött, pedig a
Tanács már egy másik, józanabb felosztást akart Európára. Angol és német,
racionális túlsúlyú világot terveztek. Tartottak a sok érzelemtől, forró
vértől, ami a francia népben volt.
És később
kiderült, hogy joggal, mert pár száz év múlva, a francia forradalommal megint
egy nagyon új irányba mozdították el a világot.
Már nem tudhatjuk
meg, milyen lett volna az a máshogy tervezett, józan út – mosolyodott el
Richard -, de szerintem ott már az unalom miatt haltunk volna ki.
- Az ész nevében
is tud kegyetlenül gyilkolni a tömeg, ha felhergelik – jegyezte meg keserűen
Aaron. – És még a szenvedélyt tartják károsnak!
- Van, amikor nem
célszerű, ha elhagyja az ember a józan eszét – folytatta Richard. – A lényeg,
hogy azt a történelemformáló energiát nem lehet következmények nélkül
használni. Itt is jött a szomorú vég. Hiába volt Jeanne egy nagyon tiszta Angyal, elárulták,
elfogták, megkínozták és máglyán elégették.
- Rohadék Sergio
– sziszegte maga elé Aaron.
- Igen, sajnos a
Főnix cselszövése ellen kevés a Kard ereje. És ettől a kudarctól a Harcos is
elvesztette a józanságát, elvesztette az önkontrollját, és pusztító gyilkos
lett belőle. Aztán pár év múlva őt is máglyán égették el. Egyformán dicstelen,
méltatlan halált haltak mindketten. Bár az Angyalt hamarosan szentté avatták,
de a Harcosnak az emléke is gyűlölt maradt.
Csönd lett az
autóban, csak a halk motorhang hallatszott. Hátul Ágnes mozdulatlanul ült
Aaronhoz simulva.
- A tudatos
Alapítók szerencsére halhatatlanok – folytatta már könnyedebb hangon Richard. –
Ezért hiába fejezik be csúfosan egy-egy életüket, jöhetnek újra. Persze csak
akkor, ha letelt a büntetés, amit a Tanács mér rájuk a szabályszegés miatt. De
amennyiben túl keményfejűek, akkor nem akarnak tanulni a múltból, hiába
emlékeznek rá pontosan, hogy hol hibáztak. Aaronnak is volt még jó pár hasonló
próbálkozása, bár arra már figyelt, hogy ne legyen ennyire látványos a szerepe.
De a francia történelembe még elég sokszor beleszólt.
Aaron végre
elnevette magát. Nem nagyon vidám, de azért életképes nevetés volt:
- Ne tódíts,
Richard, légy szíves. Még a végén azt hiszik, hogy Napóleon is én voltam. Azt pedig
kikérem magamnak!
Richard is
nevetett.
- Oké, az egy
másik szereplő. De volt még pár háborúd, forradalmad. Meg a legutóbbi, az
ellenállási mozgalom.
- Mit csináljak,
ha a jó ügyek mellett mindig megtalálom az Angyalokat?
- Talán kicsit
kevésbé jó ügyeket próbálj keresni.
- Azokban nincs
elég kihívás.
- Hát, ha neked
folyton ez az izgalom kell. Persze, minek beszélek, most is éppen a közepében
vagyunk egynek.
Nevettünk.
Richard úgy
folytatta, mint egy riporter:
- Oké, kedves
hallgatóink, beszélgető műsorunk most véget ért. Ne menjenek messzire, de azért
szálljanak ki a kocsiból. Ugyanis megérkeztünk.
Ezt itt
Stonehenge.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése