78. Menekülés Kairóból

- Az a rohadék gonosz törpe! Hogy a büdös életbe nem vettem észre a mesterkedését! Pedig annyira tipikusan csinálta! Olyan tökéletesen játszotta a jó fiút, hogy gyanút kellett volna fognom. Mi a franc van velem, ennyire öregszem, hogy egy szaros kis Hüvelyk Matyi át tudott verni? Ha nincs az a telefon, ott rohadunk mindannyian a mocskos karmai között.

- Még nem úsztuk meg – mondta Aaron, és a gyűrűjével feszülten kocogtatta a kormányt. – Szinte teljesen leszívta az energiánkat. A gyűrűm alig működik. Peter, neked hogy áll a pajzsod?

Megpróbáltam magunk köré húzni a pajzsot, de egy halovány kékes derengés jelent csak meg. Hát ez nem sokat érne, ha védelemre szorulnánk.

- Bassza meg! – folytatta Richard a dühöngést. – Nem akarom egy szaros törpe áldozataként befejezni ezt az életemet.

- Akkor gondolkozz! Segítségre lenne szükségünk. Ismersz a környéken valakit a régiek közül?

- Talán a bazárban találhatnánk megbízható barátokat. De az a város másik felén van, ott, ahol eredetileg a szállást foglaltam.

Aaron élesen balra kanyarodott a következő utcán. De alig haladtunk pár métert, felbőszült, tüntető tömeg jött szembe velünk.

- A fenébe! Szerintem ezt is a törpe intézi. Elzárja az utat a központ felé.

- A repülőtér is arra lenne.

Aaron visszatolatott, megfordult, közben a tömegből köveket hajigáltak felénk.

- Ezeket felhergelték. Nem lesz egyszerű kijutnunk.

A következő utcában egy páncélozott katonai kocsi jött velünk szembe. Újabb forduló, újabb kanyar. Egyre szűkültek a választási lehetőségeink. Mintha tereltek volna egy irányba minket. Úgy tűnt, lassan vissza fogunk jutni a szállodához. Aaron átvágott egy szűk sikátoron, aztán letarolta pár árus sátrát, és egy újabb, szélesebb útra kanyarodott. Egy idő után megismertem, a piramisokhoz vezető úton mentünk.

- Megpróbálom, hátha tud segíteni a régi csapat. Ha eljutunk addig. – A bal kezével fogta a kormányt, a jobb kezével az arcához dörgölte a gyűrűjét.

- Gyerünk, haver, ébredj! Szükségem van rád!

Egyik sávból a másikba szlalomozva kerülgettük az autókat, dudálva áthajtottunk a piroson. De aztán Aaron komor arccal nézett a visszapillantó tükörbe:

- Megtaláltak. Itt vannak. Peter, kellene a pajzsod, bármekkora is.

Hátranéztem, pár kocsival mögöttünk egy nagy sötét autó közeledett hozzánk.

Aaron próbált gyorsítani, de az üldözők kezdtek beérni minket. Aztán egy kéz nyúlt ki az ablakon, és lőni kezdtek ránk.

A francba, már megint! Mi ez itt, valami akciófilm? Mi lett az én békés kirándulásomból!

A pajzsom halvány fénnyel ott volt körülöttünk, de a lövések nagy csattanással betörték a hátsó szélvédőt. Lehasaltam az eszméletlen Ahmed mellé az ülésre. Igyekeztem összeszedni magam, és erősíteni a pajzsot. Aaron jobbra-balra kanyargott, de a lövések így is gyakran csapódtak a kocsiba. Az egyiknél Richard felüvöltött:

- A rohadt életbe, eltaláltak! – Felnéztem, a bal vállát szorította, az ujjai közül bugyogott a vér.

Aaron tövig nyomta a gázpedált, a jobb kezét előre nyújtotta, és láttam, hogy a gyűrűjéből pulzálva piros és fehér fények villannak fel.

Aztán előröl, ahol a távolban már feltűntek a piramisok körvonalai, jött válaszként egy vakító fehér villanás. A mögöttünk jövő kocsik nagy csattanással egymásnak ütköztek, a vezetőiket elvakította a váratlan fény. Az üldözőink lemaradtak.

Mi száguldottunk tovább. Aaron a piramisok felé akart fordulni, de akkor onnan feltűnt egy katonai konvoj, az egész utat elfoglalták. Aaron újabb káromkodással kanyarodott az egyetlen lehetséges irányba, kifelé a városból, dél felé.

Mentünk, a házak elmaradtak mögöttünk, a vörösessárga homok egyre nagyobb dombokban kezdte körülvenni az utat. Aaron hallgatagon vezetett, Richard sziszegve hagyta, hogy nagyjából bekötözzem a sebét. Ahmed még most sem tért magához. 

Már bent jártunk a sivatagban. Időnként nagyobb sziklatömbök emelkedtek ki a homokból. Aaron váratlanul letért az útról, be a sivatagba, a kocsit az egyik szikla mellé kormányozta, és megállt.

- Oké, ennyi volt – mondta. – Nincs több benzin. Nem akarom, hogy az út közepén fulladjon le az autó.

Néztünk rá, hogy most mi lesz.

- Ti most kiszálltok. Vigyétek Ahmedet is. Tegyetek egy kört a homokban itt a szikla körül, és aztán menjetek vissza az útra. Stoppoljátok le az első autót, és menjetek vele tovább.

- És te addig mit csinálsz?

-  Én elsimítom azokat a nyomaitokat, amik az út felé vezetnek, aztán tovább megyek a köves szakaszon egyenesen a sivatag felé. Ha Paul ideér, remélhetőleg azt fogja hinni, hogy mindannyian arra mentünk, és engem fog követni. Ti addig elérhetitek a következő várost, és Richard találhat segítséget.

- És veled mi lesz?

- Van, amikor a Harcosnak véget ér az útja – mondta nyugodtan.

Na ne! Az nem lehet! Nem áldozhatja fel magát értünk!  

- Ez hülyeség! –mondta Richard dühösen. – Az első fele rendben van, oké, hagyjunk nyomokat, de aztán stoppoljunk mindannyian. Miért ne menekülhetnénk együtt tovább?

- Mert Paul nem hülye. Kell, hogy meleg legyen a nyom, legalább egy embernek mennie kell, hogy ő kövesse. Különben megérzi, hogy ez csak egy átverés. 

 Nem tetszett az ötlet. Ez így nem jó. Kell, hogy legyen más megoldás is.

Aaron kiszállt a kocsiból.

- Induljatok – mondta sürgetően. – Nincs idő a vitára. Bármikor ideérhetnek.

Kiszálltunk mi is. Kiemeltem Ahmedet az ülésről. Emberként csak egy sovány kisfiú volt, de nehéz volt fogni a tehetetlen testét. Próbáltam a vállamra venni, úgy, ahogy Aarontól láttam. Richard az ép kezével igyekezett segíteni.

Elindultunk, körben a szikla körül a laza homokban, a sivatag felé. Nehéz volt lépni a süllyedő homokban. És nehéz volt emelni a lábamat. Nem csak a fáradság miatt. Nem akartam elszakadni Aarontól.

Belül üvöltött bennem valami, ami elnyomta már a korábbi fejfájást, a légkalapács hangját, elsöpörte a kábultságot. Még a félelmet is. Egy erő emelkedett fel bennem, és azt üvöltötte, hogy ez így nem végződhet. Kell, hogy legyen más megoldás. Akarom, hogy legyen más megoldás!

Ekkor a hátunk mögött csikorogva fékezett egy sötét autó az úton, és fegyveres férfiak ugráltak ki belőle. Az első ülésről Paul szállt ki elégedett vigyorgással.

- Hova, hova, kedves barátaim?

Megálltunk.