73. A Nagy Piramis után

Kiléptünk a vakító fénybe. Most ez tűnt túl soknak, zavaróan idegennek a piramis félhomályos, csöndes és békés belseje után. Odabent volt az erő, idekint meg a zűrzavar. Most meg legszívesebben visszafordultam volna, hogy ott legyek még egy ideig, ahol a régi Uralkodók magabiztos, nyugodt energiája hatotta át a falakat.

Na, nekem se jó már sose az, ami van. Kezdek egyre jobban hasonlítani az emberekhez. Mindig másra vágyom.

Richard elgondolkozva nézte közben az amerikai csoportot, akik lelkendezve mesélték egymásnak az élményeiket, miket tapasztaltak odabent, milyen különös lényeket láttak, milyen reinkarnációs emlékek törtek fel bennük. A vezetőjük nagyban helyeselte a hallottakat. Mindannyian nagyon boldognak és elégedettnek látszottak. Ezért az élményért jöttek, megszerezték maguknak. Teljesült az álmuk.

- Bizony, milyen jó álmodni – mondta Richard. – És milyen sokan ragaszkodnak a színes álomképeikhez.

- A Kentaurok népe olyan szépeket mesélt az embereknek, hogy már nem akarnak belőle felébredni – tette hozzá Aaron.

- Azok a történetek nagyon fontosak voltak egykor. Így tudták csak megőrizni az ősi tudás emlékét. A valóságra nem voltak jó szavaik, hát mesés köntösbe öltöztették, hogy fennmaradjon a lényeg – mondta nekem Richard. – De aztán a színes szavak mögött mégis feledésbe merült a valóság, és a tündérmeséhez kezdtek ragaszkodni az emberek. És még most is azokat álmodják, pedig már meg lenne a képességük, hogy megértsék a kódolt üzeneteket, és felismerjék a valóságot.  

- Csakhogy azzal azt is felismernék, hogy korábban voltak már náluk jóval fejlettebb lények is ezen a Földön – tette hozzá Aaron. - És akkor hova lenne a nagy öntudatuk! Ezért inkább elvont, szimbólumokkal teli múltat álmodnak maguknak a valóság helyett. Pedig a régi történetekben konkrét leírások vannak. Az indiaiaknál a Védák, a Bhagavad Gíta, a sumér mítoszok, a Gilgames-eposz, az ősi történetek alapja mind-mind valóság volt, csak aztán színes szavakkal beburkolt, túldíszítetten elmesélt tündérmese lett belőlük. És a későbbi olvasók már a díszeket kezdték el elemezni, az események helyett filozófiát gyártottak az alapokból. És a végére tényleg felismerhetetlenné vált az eredeti információ. Mintha egy épületet addig díszítgettek volna léggömbökkel meg masnikkal, hogy a végén az sem látszik, hogy ház volt ott eredetileg. Már csak egy színes lufihalmaz lett belőle.

Vagy ott van a Biblia is, amiben egy istennek hitt lény mérnöki szakszerűséggel részletes leírást ad a frigyláda elkészítéséről, a hozzá tartozó sátorról és a papi öltözetről. Egy szellemi teremtő lénynek, aki világokat tudott teremteni, mibe került volna egy csettintéssel megalkotni ezeket a tárgyakat? E helyett pontos tervrajzot adott át, és az emberekkel készíttette el. Mi van, ha csupán egy fejlettebb, de nem csodatévő személy volt ő? Akkor mi lenne milliók szent hitével? És főleg az elkorcsosult Kentaurok egész papi rendszerével?

- Ő is a Kentaurokhoz tartozott – intett a csoport vezetője felé Richard. – Csak már elfelejtette a származását. A későbbi szerepeire emlékszik, amikor a Kentaur Tanítók megalapították a Papok rendjét, hogy rejtetten adják tovább a tudást, ami a tömegek számára úgysem volt érthető. A tiszta Tanítókból ködösítő, elvontan beszélő, szimbólumok mögé rejtőző Papok lettek. És erre a színes képzeletvilágra mostanában sokan újra emlékezni kezdenek.

Ez viszont a Főnix Pusztítóinak a játszmája. Érzik, hogy egyre közelebb kerül az emberiség az eredeti tudáshoz, és hasznosíthatná is, ha végre tisztán meg merné látni. Ezért a Pusztítók bűvészei gyorsan elővarázsolták azt a színes fátyol- és léggömbköteget, amit régen éppen a Kentaurok használtak arra, hogy eltakarják vele az igazi tudást. Ők meg persze ráismernek, hogy ez az, ez az övék volt. És azt hiszik, hogy ezt keresték eddig. Ezzel újra visszasüllyednek az álmok, illúziók világába, és viszik magukkal a lelkes hívőiket is.

Hát, bonyolult egy világ ez itt – gondoltam magamban. Így is éppen eléggé zavaros ezzel a sok Alapító néppel, hát még akkor, ha ezekhez hozzákeverik az emberek az álomképeiket is. Nem csoda, ha elvesznek benne, és nem látnak ki belőle.