A repülőtéren
feszült és izgatott csoportok tárgyalták az egyiptomi helyzetet, amíg vártunk a
kairói gépre. Sokan most indultak a már korábban lefoglalt nyaralásukra, és nem
tudták, mi vár rájuk. Az utazási irodák munkatársai nyugtatgatták az embereket.
Aztán lezajlott most is a hosszú és szigorú biztonsági vizsgálat, és végre
felszállhattunk a repülőgépre.
Egy alacsony,
kedves férfi mellé kerültem. Előzékenyen felajánlotta, hogy cseréljünk helyet,
hogy Aaronnal és Richarddal hárman egymás közelébe ülhessünk. Aztán, amikor a
kifutópályán gurult a gép, én meg görcsösen szorítani kezdtem a karfát,
biztatóan rám mosolygott. Azt mondta, ő nagyon sokat repült már, de még mindig izgul
ezen a szakaszon. Addig beszélt, míg végül alig vettem észre, hogy már fel is
szálltunk.
Úgy tűnik, ha
nincs itt Jani, hogy a félelmével lekörözze az én szorongásomat, akkor én is
tudok kellően drukkolni, hogy sikerül-e baj nélkül felemelkednünk.
A kedves
szomszédot Paulnak hívták. Angol állampolgár, de már gyerekkorától nagyon
vonzotta a Közel-Kelet, főleg Egyiptom.
- Lehet, hogy
előző életemben ott éltem – jegyezte meg. Amint lehetett, üzleti kapcsolatokat
alakított ki, aztán pár éve vett egy kis szállodát Kairóban. Most is oda utazik,
hogy megnézze, a politikai változások közben rendben mennek-e a dolgok.
Kérdezősködött,
hogy kik vagyunk, mit tervezünk. Mondtam, hogy csak egy rövid kirándulásra
megyünk a piramisokhoz.
Elkezdett
áradozni a csodás múltról, az építészeti remeklésről, hogy ezek a nagyszerű
alkotások még ma is ott állnak, egyedüliként fennmaradva az ókori világ hét
csodája közül. Minden szavából érződött a rajongás és a büszkeség, mintha a
saját kincseiről beszélt volna. Azonnal felajánlotta, hogy lakjunk nála, az ő
szállodájában. Az biztonságos helyen van, távolabb a tüntetések helyszínétől.
És elég közel a piramisokhoz. Még kedvezményt is kaphatunk, hiszen nincsenek
véletlenek, ha már így egymás mellé kerültünk a repülőgépen, akkor az égiek is
azt akarják, hogy nála lakjunk.
Aaron azt mondta,
neki mindegy, Richard pedig úgy döntött, hogy köszönettel elfogadjuk a
meghívást. Ő ugyan foglalt nekünk szállást egy másik szállodában, de az a város
túlsó végén volt. Az, amit Paul ajánlott, tényleg sokkal kedvezőbb helyen
feküdt.
Hajnalban
érkeztünk Kairóba. Még sötét volt, de az utcák most is tele voltak emberekkel,
hangos csoportokkal. Voltak, akik zászlókat lengettek, táblákat vittek. A
legtöbb csoportról azt sem sikerült eldöntenem, hogy ők azok, akik győztesnek
érzik magukat, és örülnek a változásnak, vagy épp ellenkezőleg, dühösek a
kormányváltás miatt. Kiabáltak, énekeltek. Sok volt az egyenruhás, fegyveres
csoport is.
Elég ijesztő volt
a helyzet. Az úton alig lehetett haladni, folytonos dudálás, őrülten cikázó
autók és rohangáló gyalogosok színesítették a képet. Örültünk, hogy a Paul
által rendelt kocsi gyorsan elhagyta a zsúfolt utcákat, és a város egy
csöndesebb részébe vitt minket.
Megérkeztünk a
barátságos szállodához. Itt a környék is békésebb volt, a zaj sem hallatszott
már idáig. Csak néha egy-egy nagyobb durranás, ami remélhetőleg tűzijáték
rakétája volt, és nem lövedék.
Udvariasan, nagy
hajlongással kísértek minket a szobánkhoz, hiszen a tulajdonos vendégei
voltunk. Először három külön szobát ajánlottak fel, de Aaron azt mondta, együtt
szeretnénk maradni. Paul kicsit furcsán nézett ránk, de kaptunk egy háromfős,
kényelmes lakosztályt. Megkérdezte, hogy szolgálhat-e még valamivel, esetleg
készséges ifjú hölgyekkel töltenénk-e a napot. De Richard elhárította az
ajánlatot, azt mondta, csak pihenünk egy kicsit, aztán úgyis megyünk a
piramisokhoz, hiszen ezért jöttünk.
A lakosztály
nagyon elegáns volt, jellegzetes keleti berendezéssel, színes szőnyegekkel, és
a légkondicionáló által termelt kellemes hűvössel. Odakint még csak most kelt a
Nap, de már nagy volt a hőség.
Hát itt vagyunk a
következő állomáson. Lássuk, mit mutat nekünk Egyiptom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése