Még csak halványan derengett a látóhatár, amikor
felébredtem arra, hogy Aaron felkelt mellőlem. A tájat nézte.
- Most merre? – kérdezte tőle Richard, miközben a
cipőjéből rázta ki a homokot.
- Elindulunk észak felé. A nagy homokörvényben nem tudtam
megbecsülni, hogy mekkora távolságot tettünk meg, de úgy tippelem, jó messze
kerültünk Kairótól. Oda úgysem mehetünk vissza, Paul biztosan figyelteti a
repülőteret. Ebben a felbolydult helyzetben sokféle okot találhat, ami miatt
Egyiptomban ellenségnek bélyegezhetnek minket. Ha szerencsénk van, elérjük
északon a tengerpartot, és átmegyünk Líbiába. Tobruktól már biztonságosan
eljuthatunk Bengáziba, ott van repülőtér, az jó lesz. Induljunk, amíg még nincs
túl nagy hőség. Hoppá, nézz a lábad elé! – mondta nekem, elkapta a karomat, és
oldalra rántott.
Visszanéztem. Ahova lépni akartam, ott egy arasznyi
nagyságú, fényes páncélú skorpió ballagott éppen, peckesen felemelt farokkal.
- Óvatosan – mondta Aaron. – Itt neki van elsőbbsége, ez
az ő otthona. És ha megmar, neki lesz igaza. Nálunk meg nincs víz, hogy
meggyógyítsalak.
Jó lesz vigyázni – néztem a nyugodtan ballagó kis
szörnyeteg után. Sokféle népség van még itt, ami veszélyt jelenthet.
Aaron bekapcsolta a kardját, és elégedetten nézte, hogy
újra a régi erővel ragyog a fénye. Én is kipróbáltam a pajzsot, megfelelő
nagyságúnak tűnt. Richard is levette a válláról a kötést. A seb még látszott,
de már nem volt gyulladt. Mormogott még pár káromkodást, de már nem volt benne
nagy indulat. Szegény Ahmed volt csak továbbra is öntudatlan, akár egy bábu.
Aaron azt mondta, a gyűrűjével már fel tudná ébreszteni, de víz nélkül a méreg továbbra
is benne lenne, gyenge maradna. Akkor meg jobb neki, ha nem érez semmit, úgyis
cipelni kellene.
Elindultunk a gyorsan melegedő homokdombok között. Nehéz
volt a haladás, főleg, hogy figyelnem is kellett, nem akar-e más élőlény oda
lépni, ahova én. Csöndben haladtunk, Aaron vitte most is Ahmedet.
Egyre forróbb lett a levegő. Néha sziklák is felbukkantak
a homokból, az árnyékukban rövid időre megpihentünk, aztán mentünk tovább. Most
vettem a hasznát igazán az apai örökségemnek. Amikor összeraktam ezt az emberi
testet, Aarontól vettem a mintát az energiatermeléshez. Ezért nem hiányzott az
étel, bár egy hideg ital azért nagyon jólesett volna. De ha Paul mérgező
löttyére gondoltam, inkább hagytam a vágyat elmúlni.
Richard is jól bírta a menetelést, csak néha szidta
halkan az összes gonosz aprónépet. Aaron hallgatagon ment elöl.
Délben már nagyon nagy volt a forróság, de nem álltunk
meg. Azon gondolkoztam, hogy mekkora lehet ez a sivatag. A Föld térképe alapján
jó nagynak tűnt. Vajon hol járhatunk most? Kár, hogy tudatosan nem vagyok képes
irányítani azt a repülő szőnyeg- technikát, csak a nagy stressz mozgósította
bennem a lehetőséget. Pedig most milyen jól jönne, hogy hipp-hopp, ott legyünk,
ahol akarom. Mondjuk Bengáziban.
De hiába próbálkoztam a gondolattal, csak a forró
sivatagi szél kavarta körülöttünk a homokot, nem az én képességem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése