79. Menekülés Egyiptomból

Álltunk a vöröses homokban. A hátunk mögött a látóhatár szélére ért a Nap. A hosszú árnyékunk elnyúlt előre, egészen Paul lábáig. Az árnyékunkon állt. És élvezte.

A cipője orrával megpiszkálta a homokot ott, ahol a fejünk árnyéka volt. Kis gödröt kapart bele. Vigyorogva felnézett:

- Rég volt már ilyen jó fogásom! Egy Griff, egy öreg Harcos, és két fiatal Őrző. Nagyszerű zsákmány! Alig hittem a szememnek. Pedig majdnem sikerült meglépnetek előlem. Még a Szellemharcosok is beszálltak a meccsbe! Az azért igazán nem volt sportszerű dolog. Ejnye-bejnye, rossz fiúcskák. De ugye az nevet igazán, aki utoljára nevet. És úgyis akkor édes igazán a préda, ha előbb kicsit megfuttatja az ember.

Aaron és Richard némán álltak előttem. Láttam, hogy Aaron a kardját próbálja bekapcsolni. Most Richard sem káromkodott. Volt valami Paul szemében, ami nagyon rossz volt. Rosszabb, mint Sergio tekintete. Pedig az is elég szörnyű volt.

Tudtam, hogy vége. Hogy azért hallgatnak, mert Paul ellen nincs fegyverük. Vesztettünk.

Az üvöltés erősödött bennem. Hogy nem lehet, nem lehet, hogy ez a vége. Hogy ez a kis mocsok törpe, ahogy Richard nevezte, hogy egy ilyen kis aljas alak legyőzzön minket! Minket, Aaront és engem. Az nem lehet. Azt nem engedhetem.

Ha ők már nem tudnak mit tenni, majd tudok én!

És beindult a karkötő.

De nem a jól ismert zizegő rezgéssel. Sivító, gyorsan üvöltésig fokozódó szirénahanggal kezdődött, aztán megremegett alattunk a föld, a homok örvényleni kezdett. Még láttam, hogy Paul és a fegyveresek a kezüket a fülükre szorítva térdre rogynak. Aztán mozdult alattunk a homok, kemény lappá összetömörülve felemelkedett, és egy tornádó belsejében találtuk magunkat. Körülöttünk sárgán örvénylett a homok, és repültünk valahová.

És csak repültünk.

A szemünk, szánk tele lett a homokkal. Alig láttunk, amikor végre zökkenve újra leértünk a talajra, és az addigi kemény homoklap újra laza szemcsékké csúszott szét.

A tornádó is véget ért.

Kitöröltem a szemet, és körülnéztem. A Nap akkor bukott le a látóhatáron. Körülöttünk semmi más, csak a végtelen sivatag a hullámzó homokdűnéivel.

Most hova kerültünk?