A többiek nagy örömmel fogadtak minket, Ágnes és Holly
kijött elénk a repülőtérre is. Ők végigizgulták azt a pár napot, amíg mi a
sivatagban kalandoztunk. Az utolsó telefonbeszélgetés a gonosz törpére való figyelmeztetésről
szólt. Aztán csönd, hiába vártak bennünket, nem voltunk rajta a következő
londoni gépen, pedig volt lefoglalt jegyünk. Tehetetlenül vártak, egymást biztatták, és időnként rémisztgették, ha valamelyiknek rossz gondolata támadt.
Nem tudták, hogy az most csak az aggódás szülte elképzelés, vagy angyali
megérzés, hogy bajban vagyunk. Ezekről Joannak, Richard feleségének nem is
akartak szólni, hogy őt ne idegesítsék vele.
Nagyon megkönnyebbültek, amikor Richard Tripoliból
felhívta a családot, hogy jól vagyunk, és indulunk haza.
De csak akkor nyugodtak meg igazán, amikor tényleg
megjelentünk a repülőtéri kijáratnál.
Amint hazaértünk, megvolt az élménybeszámoló is. Jani és
Margaret mama is alig várta, hogy megtudja, miket éltünk át.
Richard felesége, Joan megbocsátó mosollyal csóválta a
fejét, ahogy hallgatta a férje még most is indulatos beszámolóját a gonosz
törpéről. Azt mondta, csodálkozott
volna, ha Richard nem keveredik valamilyen veszélyes kalandba. Túl sokáig ült
már nyugodtan, ő számított rá, hogy történni fog vele valami. Még jó, hogy
ennyivel megúsztuk. Reméli, hogy a férje ezzel egy időre megint kielégíthette a
kalandvágyát.
Richard szokása szerint szélesen mosolygott, megcsókolta
a feleségét, és azt mondta, szerinte nagyon zsémbes és kiállhatatlan férj lenne
belőle, ha időnként nem tudná kiélni ezt a nyughatatlanságát. Joan bólogatott,
hogy ezzel ő is tisztában van.
Ahmedet a lányok vették a gondjaikba, ruhákat kerestek
neki, állandóan etetni akarták, mert szerintük túl sovány, és azonnal angolul
kezdték tanítani. Szegény fiú, csak kapkodta a fejét.
Az első nap el is telt az élmények mesélésével. De másnap a reggelinél Aaron meg
Richard már azt tárgyalták, hogy mi legyen a következő állomás. Richard azt
javasolta, hogy most tényleg lazítsunk egy kicsit, és menjünk egy békésebb
tájra. Például Amerikába, a Shasta-hegyhez. Ez egy laza állomásnak tűnik azok
közül, amiket Jani mutatott a térképen.
Aaron viszont elhúzta a száját a helyszín hallatán, és
látványosan az égre emelte a tekintetét.
- Több tiszteletet a Szellemi csoportoknak, ha kérhetem –
szólt rá Richard. – Nem minden népnek van a kezében az ősei tudása, vannak, akiknek
a fejükben kell keresgélniük.
- Aha, és közben színes, szélesvásznú fantáziavilágot
festenek maguknak a valódi tudás helyett – válaszolt Aaron gunyoros mosollyal.
– Nem biztos, hogy van most elég türelmem a mesefilmekhez. Lehet, hogy
hagyhatnánk későbbre.
- Hát, ahogy gondolod. Hiszen ott van még Mexikó is.
Akkor menjünk oda? – Richard hangja gyanúsan kedves volt.
- Te szemétláda – nevetett fel Aaron, bár kicsit keserű
volt az a nevetés. – Mondd, nem maradt benned még egy kis méreg Paul kotyvalékából?
- Én csak kérdeztem – vigyorgott Richard ártatlan képpel.
– Szóval akkor a Shasta-hegy vagy Mexikó?
- Tudod, hogy ez zsarolás? De rendben, legyen igazad,
menjünk moziba – hagyta rá Aaron.
- Hova megyünk akkor? – érdeklődött Ágnes.
- Egy érdekes helyre, neked is tetszeni fog – felelte
Richard. – A Szellemi népek közül sokan járnak oda, az egy különleges
energia-csomópont.
- Tele is van a fantáziájuk által alkotta képekkel, alig
lehet kiigazodni köztük – szúrta közbe Aaron.
- Mondja ezt egy fafejű, földhözragadt Harcos, aki csak a
nagy kardját tudja forgatni – vágott vissza Richard.
- Jól van, fiúk, hagyjátok abba a kakaskodást – szólt rájuk
tettetett szigorral Joan. – Az Alaptörvény szerint minden nép egyenlő, és
egyformán értékes képességekkel rendelkezik ezen a bolygón.
- Hát, lehet, hogy eredetileg így volt, de azóta egyesek
kissé visszafejlődtek – Aaron vigyorogva úgy tett, mintha Richardhoz akarná
vágni a poharát. Richard elhajolt, a narancslé pohárból a levegőbe zúdult, de
egy különös kört leírva újra visszacsapódott a helyére. Olyan volt, akár egy
bűvésztrükk.
- Ó, a nagy Harcos szórakozni méltóztatik az anyaggal –
mondta Richard gúnyosan. – Akkor én most válaszként mit produkáljak? Jó lesz,
ha fellebegek ide az asztal közepére? Vagy repüljem körül a házat?
- Hát, ha már a Földet nem sikerült… - vágott vissza
Aaron azonnal. Most Richard komorodott el.
- Oké, egy-egy, döntetlen. Fejezzük be. Bocsánatot kérek
Mexikóért.
- Én meg visszavonom a lekicsinylő megjegyzést Shastáról.
Sajnálom, úgy tűnik, tényleg maradt még bennünk Paul szemétségéből.
- Jó lesz, ha észhez térünk, mielőtt az ő méretére
kezdenénk zsugorodni – nevetett most már valódi vidámsággal Richard. Aaron is mosolyogva
itta ki a narancslevét a pohárból.
Én csak néztem őket. Az előbb egy pillanatra valóban úgy
tűnt, mintha dühösek lennének egymásra. De szerencsére most már újra normálisnak
látszottak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése