Három napot utaztunk együtt a karavánnal. Éjszakára
megálltunk, a tuaregek kis tüzet raktak, beszélgettek. Aaron időnként fordította a
történeteiket. De jó volt hallgatni a beszédüket akkor is, ha nem is értettem,
mit mondanak. Valami jóféle, régi tartás sugárzott belőlük. Amikor pedig különös,
mély hangon énekelni kezdtek a csillagos éjszakában, a végtelennek tűnő sivatag
közepén, teljesen elvarázsolódtam. Megéreztem valamit abból a távoli,
határtalan szabad világból, ahol ezek a dalok születtek. És az a világ
hasonlított az én régi otthonomhoz.
Az első este Aaron a gyűrűjével megkezelt egy adag vizet,
és felébresztette Ahmedet. Ő persze csodálkozott, hogy hova került. Az utolsó
emléke szerint már a londoni repülőn kellett volna ülnie. De aztán tudomásul
vette a helyzetet, és ő is nagyon élvezte a kék ruhás tuaregek társaságát.
A harmadik napon elértünk egy autóutat, és a közelben
látszott egy település pár háza is. A karaván vezetője azt mondta, ők most nem
mennek tovább, de abban a faluban tudunk majd bérelni valami járművet.
Elbúcsúztunk. Aaron az előző este még megkezelt nekik egy
tömlőnyi vizet, ami jó lesz kígyómarásra és skorpiócsípésre is. Megölelték
egymást a vezetővel, aztán a karaván lassan eltűnt a homokbuckák között.
A kis arab faluban elég nagy feltűnést keltettünk a megjelenésünkkel.
Boldoggá tettük a boltost is, mert vásároltunk pár holmit, és egy félig roncs
autó tulajdonosát is gazdagítottuk, mert kisebb alkudozás után megvettük a
kocsiját. Aaron szerelt rajta valamit, amitől az autó nagy hangon beindult, a
korábbi gazdája legnagyobb csodálkozására.
Békésen felautóztunk északra, városokon haladtunk át, a
sivatag lassan elmaradt mögöttünk. Aztán egyszer csak beértünk Tripoliba. Nagy
volt a váltás a tevés karavánút után megérkezni a felhőkarcolókkal teli, modern
nagyvárosba. Oké, itt volt üvegpohár, jégkocka az italban. De emellett megint a
nyüzsgés, az arab világ nagy hangja, meg a túlpörgő civilizáció vett körül.
Hol a sivatag békés csöndje? Nem mehetnénk még vissza egy
kicsit?
Jó, tudom, vár az újabb kaland.
Vásároltunk tiszta ruhát magunknak, hogy ne legyünk túl
kirívóak a modern környezetben. Aztán Richard megvette a repülőjegyeket, a
Griffes képességével produkált mindegyikőnknek érvényes útlevelet, és aztán
utaztunk vissza Angliába.
Londonban borult volt az ég, és szemerkélt az eső, amikor
leszálltunk.
Jó lett volna még egy kis szaharai napsütés. Hozhattunk
volna a poggyászban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése