Ahmednek hívták. Csak
arabul beszélt, én nem is értettem, Aaron fordította nekem, amit mondott. Ijesztő
volt látni a sovány, sebekkel borított emberi testét. Azt hittem, a hajléktalan
Jani látványa, és Stonehenge-nél Margaret mamával való találkozás már
megedzett. Úgy gondoltam, már nem fogok meglepődni azon, hogy a társaim milyen
emberi testekben találtak maguknak menedéket. De ez most megdöbbentő volt.
Kiderült, hogy a
társam tényleg nem tudott bejutni a piramisba, neki nem sikerült megszereznie a
szükséges információt. Az Őrség észrevette, és menekülnie kellett. Azt mondta, hiába
próbált elrejtőzni, itt, a városban mások is vannak szellemtestekben, nem csak
a régi Harcosok. Megtámadták, megsérült, majdnem elvesztette a karkötőt is.
Ez a fiú, Ahmed
szegény koldusgyerek volt, éppen ételt lopott az egyik árustól. De a férfi
észrevette, kergetni kezdte, és Ahmed egy autó elé szaladt, ami elütötte. Meghalt.
A társam is menekült, nem volt választása, belépett a fiú sérült és gyenge
testébe. Alig tudta életre kelteni. De így legalább a szellemi üldözői elől
elrejtőzhetett. Azóta itt élt, bár inkább csak épp hogy túlélte a napokat, és egyre
reménytelenebbül várta a mentőcsapatot. Ráadásul azt hitte, hogy mivel nem
tudta a feladatot elvégezni, nem is kapcsolt be a karkötője, tehát nem fognak rátalálni.
Richard vett neki
ételt, azt mohón megette. Aztán egy bazárban vásároltunk neki normális ruhát.
Egy WC-ben megmosakodott, átöltözött. Így már kicsit jobban nézett ki.
Aaron leintett
egy taxit, és végre visszamentünk a szállodába. Közben viszont újabb tüntetőket
kellett kerülgetnünk, valahol a közelben lövések dördültek, az egyik utcából
véres ruhájú emberek rohantak ki. Egyiptom forrongott.
Alig vártam, hogy
repülőre üljünk, és visszamenjünk a csöndes, békés Angliába.
Bár tisztába
voltam vele, hogy az csak egy rövid pihenő lesz. Még öt társam él valahol a
Földön, ki tudja milyen emberi testekben, milyen körülmények között, és ránk
vár.
Lesz még itt
utazás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése