- Szóval mibe keveredtél már megint? – kérdezte Richard.
Aaron először nem felelt. Az italt bámulta a poharában,
aztán nagyot kortyolt belőle.
- Ez is hiányzott – mondta, és felnézett Richardra -, meg
persze te is. Meg ez az egész kóceráj, ami itt van. Ezért visszajöttem.
- Nem vagy normális. – Richárd most nem mosolygott. Homlokát
ráncolva nézte Aaront. - Mit akarsz elérni, teljes memóriatörlést? Vagy azt, hogy
bezárjanak a Szaturnusz egyik holdjára, vagy egy meteor kristályába pár ezer
évre? Túl sokat kockáztatsz.
- Lehet, hogy nekem megéri – éreztem a fanyar mosolyt Aaron
hangjában. – Ott a Talrud síkságain túl békés volt minden. Mit keresne ott egy
Harcos? Sehol semmi veszély, se ellenség, se egy jó kis konfliktus. Békésen
dolgozgató emberek mindenütt.
- Talán éppen azért küldtek arra a vidékre, hogy lecsillapodj
egy kicsit a sok harc után.
- Régóta ismersz, mondd, el tudod rólam képzelni, hogy békésen
üldögélek egy tengerparton, és a hullámokat bámulom? – Ahogy kimondta, valami
eszébe jutott, és hirtelen elhallgatott. Tudtam, mire gondol, én is emlékeztem rá,
amikor Ágnessel ott ültek Oroszországban a tóparton. Békésen. És a hullámokat
bámulták.
Richard is tudott valamit, mert nem válaszolt. Aztán
felállt, és az íróasztalhoz ment.
- Tudom, miért jöttél vissza. De hidd el, feleslegesen
kockáztatsz. Ő nincs itt. És nem is fog soha visszajönni. Az Angyalok betartják
a Törvényt. Egyszer hibázhatnak, naivitásból, tapasztalatlanságból, de
másodszor már nem követik el ugyanazt a hibát. Arra csak a makacs Harcosok
képesek.
Aaron a poharát forgatta a kezében.
- Tudom, hogy nincs itt. Azt megéreztem volna.
Richard bekapcsolta a számítógépét.
- Mutatok valamit. Csak egyszer játszom le, aztán
letörlöm. Megígértem neki, és nem akarom, hogy bajba kerüljön. Úgyhogy figyelj.
Elindította a lejátszást, és a monitoron megjelent egy
nagyon szép nő arca. Egy kicsit hasonlított Ágnesre, de sokkal légiesebb,
karcsúbb volt, és sugárzó fény vette körül. Aaron kezében összeroppant a pohár,
az ital maradéka a szőnyegre folyt, de nem törődött vele. A nőt nézte mereven.
- Szép napot neked, Aaron – kezdte a nő kicsit
távolságtartóan, mint aki zavarban van. Franciául beszélt, de lágy, dallamos,
szinte éneklő hangon. – Richard mondta, hogy újra a Földön vagy. Remélem, nem
miattam jöttél vissza. Én itthon vagyok. Jól vagyok, igazán. – Megakadt, nyelt
egyet, oldalra nézett. Majd összeszedte magát, és jóval érzelem telibb hangon
folytatta. – Ne csinálj őrültséget, kérlek! Tudod, hogy nem mehetek többé oda.
Engem köt a Törvény, nem szeghetem újra meg. Akkor régen sem kellett volna. De
nem bánok semmit, és most is köszönöm, hogy mindazt megtetted értem. –
Gyorsabban kezdett beszélni, szinte hadart, mint aki nem meri átgondolni,
inkább kimondja a szavakat. – Szerettelek, és tudom, hogy te is szerettél.
Megéltünk valamit, amit sokan nem mertek vállalni. Mi belementünk, végigéltük.
Örülök, hogy az életem része lett mindaz.
De le kellett zárnom, el kellett engednem azt az életet,
azt a világot. Itthon vagyok. Folytattam az életemet itt, úgy, ahogy egy
Angyalnak helyes. Van társam. Angyal társam van, és vannak közös gyermekeink
is. Sajnálom, Aaron, annyira sajnálom, hogy ez a Törvény. De én már itt élek.
Már minden ideköt. Te csak a múltam része vagy. És köszönöm, hogy a múltam
része vagy. De lépj tovább. Legyél boldog te is. – Elhallgatott, a kamerába
nézett úgy, mint aki át akar látni erre a másik világra, és halkan, lassan
megismételte: - Kérlek, legyél boldog, Aaron.
Aztán elsötétedett a monitor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése