35. Angyalok népe

Ágnes magához tért, de nagyon gyenge volt, felkelni se tudott. Azt gondoltam, nem baj, majd megerősödik, ahogy az emberek a betegségek után szoktak. De Aaron egyáltalán nem volt bizakodó.

- Ez csak elsősegély – mondta. – Ez, amit megtaláltál, Ágnes emberi emléke volt, ez aktiválta a bűntudatot, amikor Janit látta meghalni. De az a gond, hogy az angyali energiáját adta oda érte, a szívét nyitotta ki.

- Angyal vagyok? Igazán? – kérdezte Ágnes, és erőtlenül mosolygott.

- Igen – mondta Aaron, de ő komoly maradt.

- Akkor mesélj nekem az angyalokról, hátha attól megerősödök.

Aaron a padlót bámulta egy ideig, olyan komor arccal, hogy kezdtem attól félni, feláll, és megint elmegy. Aztán mégis megszólalt, de olyan tompa hangon, mintha egy lexikon szövegét olvasná fel:

- Az Angyalok a kapcsolatteremtők, a közvetítők. Ők hozzák az üzeneteket a fenti síkokról, és viszik innen az információkat. Energiákat, érzéseket is közvetítenek. Nincs igazán jelentős saját erejük, de nagyon jó csatornák tudnak lenni, ha a felső és az alsó kapujuk is tiszta, nyitott. Ilyenkor hatásos szónokok lehetnek, nagy tetteket is végrehajthatnak, vagy jó gyógyítók tudnak lenni.

De ha lezárják magukat, akkor még önmagukat sem tudják meggyógyítani.

- És miért zárják le magukat? – kérdeztem meg én, mert Ágnes csak hallgatott.

- Bűntudat és szégyen miatt.

- És hogyan oldhatják ezt fel?

- Úgy, ahogy az előbbinél. Ha szembenéznek vele, és elfogadják, ami történt.

- Nem akarok szembenézni vele – mondta Ágnes élesen.

- Mivel?

- Semmivel sem akarok szembenézni. Éppen elég volt ez az emlék. Ne turkáljatok a fejemben!

- Mi már nem is fogunk – mondta Aaron. – Ez csak azért kellett, hogy egyáltalán magadhoz térj, és eldönthesd, józanul, éberen, hogy akarsz-e élni. Vagy meghalsz.

A fenébe! Én azt hittem, megmentettük Ágnest. Erre kiderül, hogy csak egy kis időt nyertünk.