39. Tűzharc

Ebédeltünk. Aaron komoran maga elé nézett, Ágnes álmodozva evett, valószínűleg azt sem tudta, hogy mit, Jani jó étvággyal lapátolt, én meg az előbbi eseményeken gondolkoztam.

Sok mindent nem értettem, de a legfurcsább az a hangszín volt, ahogy Ágnes elmondta a történetet. Az egyáltalán nem az ő hangja volt. Megkérdeztem Aaront, miért.

- Ágnes jó közvetítőként annak a hangján mondta el a szöveget, aki valamikor beleírta az emlékeibe, a családi emlékezetbe ezt.

- Ki írta le?

- A stílusából ítélve a Főnix népéből valaki. Ők szeretik a bűnöket az emberek orra alá dörgölni.

- Miért?

- Mert a bűntudat meg a szégyen az, amivel a leginkább tönkre lehet tenni az embert. Elvenni az energiáját, rávenni a legvadabb dolgokra, manipulálni. Az Angyalok népét pedig teljesen le lehet vele blokkolni. Ezért nem láttam meg én sem Ágnesben az angyali energiát, olyan mélyre volt benne eltemetve.

- Miért akarja valaki bántani az Angyalokat?

Aaron keserű mosolyra húzta a száját:

- Miért ne bántaná? Hiszen védtelenek, naivak, kedvesek, és könnyen lehet áldozatot csinálni belőlük.

- És kik azok a Főnix…? – akarta kérdezni Ágnes, de abban a pillanatban berobbant az ablaküveg, valami átsüvített a konyhán, egy tűzgömb vágódott az asztal közepére, cserepek szálltak szanaszét. Aaron azonnal ugrott, a testével védte Ágnest, lerántotta a földre, az asztal alá. A kardja vakító vörös fénnyel, hosszan nyúlt ki a markából. 

- A pajzsodat, gyorsan – kiáltotta felém.

Bekapcsoltam a karkötőt, és Aaron mellé hasaltam. Már Jani is ott kuporgott a földön. Jött a következő tűzgömb az ablakon át, egy másik meg az ajtót szakította be. Meggyulladt a függöny és az asztalterítő is.

- Terjeszd ki a pajzsot, szélesebbre, a tűzre is!

Nem volt nagy kedvem a lángoló függönnyel egy zárt térbe kerülni, de azért kijjebb nyomtam a burok határát. Ahogy a tűz bekerült a kéklő gömbbe, ellobbantak a lángok. Utána gyorsan visszahúztam kisebb méretűre, mert éreztem, hogy gyengült a felszíni védelme. 

Akkor tűnt fel, hogy most először Aaron is a pajzson belül volt, velünk együtt. Most nem tolta el a burok, ő is védve volt.

Gúnyos nevetés hallatszott a betört ajtó felől:

- Helló, amigos. Kényelmes helyetek van ott az asztal alatt?

Aaron állán megfeszültek az izmok. Lassan felállt, a kardja továbbra is vörösen izzott.

- Hello, Sergio. Régen találkoztunk.

Óvatosan felemelkedtünk mindannyian.

Az ajtó szilánkosra tört keretében ott állt egy magas, öltönyös férfi, sötét napszemüvegben. Olajosan barna bőre volt, keskeny ajka, rövidre nyírt kis bajusza. A precízen hátrasimított, fekete haja csillogott a fényben. Mögötte, kétoldalt két nagydarab fickó figyelt befelé, a kezükben fegyverszerű hosszú cső.

Csak most tudatosult bennem, hogy a férfi az előbb spanyolul beszélt, és Aaron is így válaszolt. Én pedig értettem. Igaz, korábban az internetről letöltöttem egy sor különböző nyelvkönyvet. Ezek szerint hasznosult az anyag.

A férfi érdeklődve nézegetett minket, aztán hangosan felnevetett, mint aki valami vicceset lát:

- Nahát, Aaron barátom, el se hinném, ha nem a saját szememmel látnám! Te itt, és már megint egy Angyallal? Hát te sosem tanulsz?

- Semmi közöd a magánéletemhez – mondta hidegen Aaron.

- Egyébként nem lenne, de most az utamban állsz. Pontosabban már megint az utamban állsz. Már megint. Érted te ezt? Hogyan fordulhat elő többedszer a világtörténelemben, hogy egy Harcos egy Angyalkát védelmez? És éppen velem szemben? Ne tedd ezt, kérlek! – Olyan gúnyosan kérlelő hangon mondta, hogy a hideg végigfutott a hátamon.

Aaronnak csak az állkapcsán rándult meg egy izom, de nem szólt.

Álltunk, a férfi fürkészve nézte Janit, majd engem, végül a karkötőmön állt meg a tekintete. Elégedetten elvigyorodott.

- Szeret engem az Univerzum, ez már biztos. Disszidens Őrzőket kerestem, de elcsábított egy felragyogó Angyali fénycsóva. Gondoltam, egy jó ebéd megér egy kis kitérőt. És lám, itt van minden, amire vágytam, egy helyen. Csak egyedül te vagy a zavaró körülmény, drága amigo. Egy nagydarab, sáros csizma a gyönyörűen megterített asztalon. Lásd be, nem illesz ide. Nem kellene itt lenned. Ha jól emlékszem, visszaesőként örökre kitiltottak erről a bolygóról. Mondd, te direkt keresed magadnak a bajt?

- Menj el! – mondta szárazon Aaron.

A férfi újra felnevetett, nagyon gúnyosan.

- Ugye, most viccelsz? Ezt inkább én mondhatnám neked. És lásd, kivel állsz szemben, mondom is. Menj el, Aaron! Hagyd, hogy elintézzük a dolgunkat! Annyi érdekes hely van még az Univerzumban, miért ragaszkodsz annyira ehhez a kis bolygóhoz? Menj, és keress valahol máshol egy neked való harcot. Az illik hozzád, nem ez az óvóbácsis szerep. Ne szúrd el az életedet végképp.

- Velük maradok – mondta keményen Aaron.

- Na, ne csináld már, amigo! Legutóbb is rossz vége lett. Megint a Tanács elé akarsz kerülni? Most szigorúbbak lesznek, nekem elhiheted.

- És hozzád mit szólt a Tanács?

A férfi lazán zsebre vágta a kezét:

- Láthatod, itt vagyok, szabadon. Vannak összeköttetéseim, nem úgy, mint neked, barátocskám. De ne húzzuk egymás idejét. Háromig számolok, és kezdünk. Utoljára mondom, menj el, Aaron.

- Nem – Aaron kardja vörös sorompóként világított előttünk. Megragadta a karomat, és rájöttem, figyelmeztetni akar. Minden erőmmel a pajzsra koncentráltam.

A férfi arcán gúnyos grimasz futott végig:

- Jó, én szóltam. A te döntésed. Szóval… három – kiáltotta, és félreugrott az ajtóból.

A két férfi fegyveréből tűzgolyók robbantak felénk. Aaron kardja sebesen forgott a pajzs peremén, akár egy villámgyors teniszező, úgy ütötte vissza a lövedékeket. A férfiaknak el kellett ugrálniuk a saját tüzük elől. De így is volt olyan golyó, ami a konyhába vágódott, és darabokra törte a berendezést, vagy bejutott a pajzsba, és köztünk robbant. Nagyon rossz érzés volt, amikor áttörte a burkot, olyan, mint egy nagy áramütés, egészen elgyengített. Ágnes befogta a fülét, a földre kuporodva sikított, Jani ráhajolt, próbálta védeni a záporozó szilánkok, törött edények elől.

Kezdett fogyni az erőm, a pajzs is gyengült. Az egyik lövedék eltalálta Aaron karját, a kard egy pillanatra kialudt a kezében. De aztán újra fellobbant a vörös fény.

Aaron felkapta a földről a gáztűzhely leszakadt ajtaját, és annak fedezékében nekiugrott a férfiaknak. Az egyiket elkapta, szembefordította a másikkal, és egymásnak lökte őket. A kardja villant, végighasította a két fegyver csövét, majd éles fehér fénnyel összeforrasztotta a két végüket. A következő lövedék már belül robbant, és szétvetette a fegyvereket. A férfiak felüvöltöttek, a kezük, a ruhájuk lángra kapott. Megfordultak, és kirohantak a kapun.

Aaron állt a küszöbön, és nézett utánuk. Égett a nadrágja szára. Gyorsan megnöveltem a pajzsot, hogy köréje érjen, és a láng kialudt.

Kikapcsolta a kardot, és lassan leeresztette a kezét. A jobb karja végig üszkösen fekete volt.