38. Ágnes gyógyulása

Ágnes elhallgatott, és tétován kinyitotta a szemét. Dermedt csöndben ültünk. Aaron nyugodt hangon kérdezte:

- Ki volt ez a Rózsika?

- A nagymamám. Az, aki itt élt. De ezt a házat a nagyapával építették. Sose beszélt arról, hogy gyerekként hol laktak. Azt mondta, régen lebontották már azt a városrészt.

Csönd volt. Aaron nem kérdezett többet. Ágnes arcán könnyek csorogtak végig. 

- Istenem… Mit tettem!

- Nem te voltál, hanem a nagyanyád. Nem a te életed, nem a te hibád.

- De én vagyok az örököse!

- Igen, az örököse. Aki tanulhat a múltból, aki most másként élhet, aki nem követi azt a régi mintát. Aki már nem lesz egy engedelmes, szófogadó gyerek, hanem egy önállóan gondolkodó ember. Azért, hogy legyen értelme a múltbeli tragédiának. Ha tanulsz belőle, ha tudsz jobban élni, akkor nem hiába haltak meg.

- Mit tanuljak ebből?

- Az életet. Azt, hogy ha te élsz, ha mindezek után te vagy a túlélő, akkor éld jól az életed. Éld értékesen. Legyél helyettük is élő, helyettük is boldog. Ők nem élhetnek, de te igen.

Ezek után hogyan gondolod, van jogod eldobni az életedet?

- De hát az én hibám volt! Vagyis az én ősöm hibája! Nekem kell helyrehozni!

- Hogyan? Nem mehetsz vissza az időben, nem változtathatod meg a múltat. Ez mind megtörtént. Ami rajtad múlik az annak a választása, hogy bűntudatos túlélő, önfeladó mártír leszel-e, vagy az az ember, aki két család helyett is kellene, hogy éljen. Akinek boldognak kellene lennie, hogy értelme legyen annak, hogy ő maradt életben. Hogy valaki legalább éljen és boldog legyen a családból.  

- Hogyan lehetnék boldog, ha ők meghaltak?

- Miért, szerinted ők boldogabbak lennének halálukban attól, ha te is utánuk halnál?

- Nem, persze, de nem illik… nem jogos az én boldogságom…

- Ha látnának odaátról, egy síron túli világból, mit mondanának neked? Mit mondana a nagymamád?

- Mindig azt mondta, hogy csak az a fontos neki, hogy engem örülni lásson. Ezért bármit megfőzött nekem, amit szerettem volna. Volt egy babám, amit ő varrt nekem, és csinált neki ruhákat is. – Ágnes szeme könnyes lett az emléktől.

- Ha a te nagymamád azt akarta, hogy boldog legyél, akkor az ő szülei, nagyszülei is ezt kívánnák. Neki is, és neked, az utódjuknak is.

Tehát miért gondolod, hogy jobb, ha te is szenvedsz?

- De ott az a család, akik miattam haltak meg!

- Nem miattad, hanem a nagyanyád miatt. De még ő is kislány volt, csak jót akart. Nem hibáztathatta senki. De ez az ő múltja. Neked nincs közöd hozzá. A nagymamád sem akarja, hogy te cipeld az ő terhét. Ezt elhiszed?

- Persze. Mindent megtett értem. Mindig segített mindenkinek. Sosem tudott pihenni. És sosem hagyta, hogy segítsek neki a házimunkában. Azt akarta, hogy én csak játsszak vagy tanuljak.

Ágnes elhallgatott, a szeme lecsukódott, de a szája hangtalanul mozgott. Úgy tűnt, mintha belül beszélgetne valakivel. Aaron csöndben figyelte. Ágnes arcán érzelmek váltakoztak. Elszomorodott, sírdogált, aztán mosolygott, és megint folytak a könnyei.

És egyszerre halk hangok szólaltak meg a szobában, távoli harangok meg csengettyűk dallama olvadt össze, egyre erősödött, és a mennyezeten megjelent egy nagy rózsaszín fényfolt Ágnes feje felett. Jött lefelé, egy fényoszlop lett, beburkolta Ágnes testét, és lefelé, a padlón túl is folytatódott.

Érdekes látvány volt, szólt a zene, megnyílt a tér, a fényoszlop belsejében kavargott az energia, és a közepében ott ült Ágnes, mosolyogva. 

Hogy mik vannak ebben az emberi világban! Vagy ez most éppen az Angyalok világa? Ki igazodik itt már el! Eddig se értettem, hogy mi történik, de most aztán végképp elvesztettem a fonalat.

Aztán halványult a fény, halkult a zene, és Ágnes kinyitotta a szemét.

Aaronra nézett.

- Köszönöm – mondta boldog mosollyal.

- Nincs mit – mondta Aaron, és valamiért ő nem látszott annyira boldognak. – Ez a te energiád volt. A te eredményed.

- Jó, akkor az útmutatást köszönöm.

Aaron a konyha felé fordult.

- Talán együnk valamit a nagy munkára.

- És valamit ihatnánk is – ugrott fel azonnal Jani. – Úgy értem, valami folyadékot, teát, vizet, gyümölcslevet, vagy ilyesmit…

Úgyhogy mentünk ebédelni.

Furcsa ez az emberi világ. Nem tudom megértem-e valaha. Most akkor mi van? Mi történt?

Annyi biztos, hogy Ágnes jól van, mosolyog, és még most is halványan sugárzik belőle a rózsaszín energia. 

Aaron pedig itt van velünk, és nekem ez a legfontosabb. Úgyhogy úgy döntöttem, a többi nem számít. 

Bár jobb lenne, ha máskor ilyen fura lelkigyakorlatok helyett inkább szexelnének.  Arról legalább tudom, hogy miért jó.