Ott álltunk a romba dőlt konyhában. Aaron megfordult a
küszöbön, és ránk nézett. Az arca merev volt. Nem látszott rajta érzelem.
- Vissza fognak jönni. Mennünk kell.
- Hova menjünk? – kérdezte rémülten Ágnes.
- Mindegy, csak innen el. Minél hamarabb. Hozd az
amulettedet, szükséged lesz rá.
Ágnes értetlenül nézett:
- Nincs amulettem.
- Van valamid, ami a Kulcs az Angyali energiához. Valami
medál, nyaklánc, régi kitűző vagy gyűrű. Szükséged lesz rá, mert még friss a
kapcsolat, és könnyen újra elzáródhat a csatornád.
- De nincs semmi ilyenem. Nem hordok ékszert. Csak pár
bizsum van, semmi különös.
- A nagyanyádtól nincs valami emléked?
- Semmi, csak ez a ház. Nem voltak nagy értékei.
Láttam Aaronon, hogy feszült lesz, és türelmetlen.
- A házat nem vihetjük magunkkal, de neked kell a Kulcs,
különben újra elvérzel.
- Értsd meg, hogy semmi ilyenem nincs. Nem is hiszek az
amulettekben.
Aaron nagyot, dühöset sóhajtott.
- Oké, ha hinnél az amulettekben, milyen tárgyat
választanál?
- Talán egy nyakláncot, medállal.
- Milyen lenne a lánc?
- Ezüst.
- Milyen a medál?
- Egy ezüst kis szitakötő, borostyán testtel.
- Hol tartanád?
- A szobában, az éjjeliszekrény fiókjában, egy kis
dobozban.
- Jó, akkor menj, és hozd ide.
- Mit?
- A nyakláncot.
- De hát nincs ott. Ezt csak elképzeltem.
Aaron nem felelt, bement a szobába, kirántotta az
éjjeliszekrény fiókját, kivett belőle valamit, visszajött, és Ágnes markába nyomta:
- Tessék, tedd a nyakadba, és ne vedd le egy ideig.
Ágnes döbbenten nézte a láncot a szitakötővel.
- De hát… de hát ez eddig nem volt ott!
- Angyal vagy. Most már itt van. Vedd fel. És pakolj
össze gyorsan pár holmit. Nincs sok időnk, mennünk kell.
Ágnes megpróbálta felcsatolni a láncot, de nagyon
remegett a keze, úgyhogy segítettem neki. Aztán a szobában sorra nyitogatta a
szekrényeket, és kapkodva csomagolni kezdett. Janival igyekeztünk segíteni
neki. Aarontól megkérdeztem, nem kellene-e bekötni az égett karját, vagy
valamivel kezelni, de csak legyintett, azt mondta, most nem ér rá ezzel
foglalkozni. Felvett egy másik nadrágot meg egy hosszú ujjú inget. Aztán feszülten járkált
a lakásban, az ablakokon figyelt kifelé, majd az előszoba felé indult, amikor
hirtelen sarkon fordult, és ránk kiáltott:
- Kifelé, azonnal, az ablakon át. Ömlik a gáz!
Felkapta Ágnest, és ugrott ki vele az ablakon, mi is
utána. Alig értünk le a földre, mögöttünk egy hatalmas robbanás szétvetette a
falakat. Ösztönből, gondolkodás nélkül húztam fel körénk a pajzsot. Téglák, nagy
törmelékdarabok, bútorok röpültek el a fejünk mellett. És köztük pár tűzgolyó
is!
Visszajöttek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése