- Miért ne akarna élni Ágnes? – kérdezte Jani. Ott ültünk
a szobában, és néztük Ágnes vértelen, halvány arcát. Aaron az ablaknál állt,
kifelé bámult. Ő is elég sápadt volt. Valami feszült kettőjük között, akár egy
acélhúr. Én már kérdezni sem mertem, mert mindketten ingerülten csattantak fel,
ha hozzájuk szóltunk. Mintha mind a ketten sértve éreznék magukat.
Ágnes azért, mert beléptünk az emlékeibe, és megmentettük,
Aaron meg azért, mert itt volt, pedig nem akart itt lenni. De valami, talán
pont az az acélhúr, mégis itt tartotta.
Most is csak megrántotta a vállát a kérdésre. Ágnes meg
összeszorította a száját, és csak a kutyát simogatta.
- Azt mondtad, Ágnes Gyógyító az Angyalok népéből.
Másfajta gyógyítók is vannak? – próbáltam valahogy fenntartani a társalgást,
mert ezek ketten lassan megfagyasztották a szoba levegőjét a hallgatásukkal.
- Minden népnek megvannak a Gyógyítói – mondta Aaron
aránylag nyugodt hangon, de továbbra is a felhőket bámulta az égen. – A Földek
népének Gyógyítói ismerik például a füvek, virágok gyógyhatásait. A Csillagok
népe tud korszerű technikákat kitalálni a diagnózishoz. Az enyémek, a Kardok
népének Gyógyítói jó sebészek, biztos kézzel belevágnak az ember szívébe, ha szükséges,
és egészségesre formálják.
Persze, az emberi szívét, azt, ami földi anyagból van. Az
Angyali szívhez nem férhet hozzá senki más, azt csak az égi energiával lehet
meggyógyítani. Persze csak akkor, ha az Angyal meg akar gyógyulni.
Na, megint az eredeti témánál voltunk. Újra csönd lett.
A feszültséget Jani bírta kevésbé. Ágneshez fordult:
- Nézd, alig ismerjük egymást, de az előbb megmentetted
az életemet. Ezt köszönöm, igazán. De ha már úgy gondoltad, hogy nekem élnem
kell, akkor légy szíves, kapd össze magadat! Mert ha te most meghalsz miattam,
akkor ettől kezdve nekem lesz emiatt bűntudatom, aztán rövid időn belül halálra
fogom inni magamat. Tehát nem ért semmit az áldozatod, mégiscsak miattad fogok
meghalni. Ezt akarod?
Ágnes dühösen összeráncolta a homlokát:
- Nincs jogod meghalni! Nem dobhatod el az életet, amit
kaptál! Kötelességed élni!
- Ó, igazán? És ki mondja ezt nekem? Hogy is van az az
emberi szólás, hogy bagoly mondja verébnek? Most látom csak, milyen nagy
karikás bagolyszemeid vannak! Szóval te lazán elszivároghatsz innen, mint a víz
a lyukas palackból, de nekem itt kellene maradnom, hogy értelme legyen a hősi
áldozatodnak? Te akarsz helyettem meghalni? Milyen alapon?
Ágnesben bennakadt a levegő, mondani akart valamit, de
csak egy elfúló nyögés lett belőle, és az arcán döbbenet látszott. Aaron
odakapta a fejét.
- Mit érzel? –kérdezte. Végre újra közvetlenül Ágneshez
szólt, és nem csak a levegőhöz beszélt.
- Mintha egy nagy kő mozdult volna meg bennem – nyögte Ágnes.
Na, biztató, gondoltam magamban, végre újra szóba állnak
egymással.
- Hol van az a kő?
- Nem tudom, valahol nagyon mélyen. Olyan, akár egy eltemetett
sírkő.
- Az az. Egy sírkő egy régi halotton, aki miatt bűntudatod
van.
- De ez nagyon mélyen van.
- Mert nem ebből az életedből való az emlék, hanem a
múltból.
- Előző életből?
- Hívhatod annak is, de egyszerűbb megtalálni, ha úgy
keresed, hogy a családi múltadból való. Valamelyik ősöd életéből.
- És azt is én hordozom?
- A bűnt és a bűntudatod is sok nemzedéken át cipelik az
emberek, mire végre valaki elég bátor lesz ahhoz, hogy szembenézzen vele, és elengedje.
- Miért cipelne valaki ilyen nehéz terheket, ha nem is az
övé?
- Mert szenvedni mindig könnyebb, mint cselekedni. A
szenvedés passzivitás: átveszem a terhet, a lezárt csomagot, és viszem. Még mindig
könnyebb, még ha össze is roskadok alatta, mint vállalni a fájdalom kockázatát,
szembenézni a múlt terhével, leszűrni belőle a tapasztalatot, és engedni, hogy visszatérjen
oda, ahova tartozik, a múltba.
Ráadásul addig, amíg nincs meg a tapasztalás, az utódok
újra és újra meg fogják ismételni az eredeti hibát. Így aztán egyre súlyosabb
lesz a csomag. Aztán, ha már nem bírja az ember, akkor vagy belehal, vagy belenéz.
És akkor is van két választása: beleőrül a bűntudatba, amivel ott találkozik,
vagy megerősödik a tapasztalattól. Te melyiket választanád? – szegezte váratlanul
Ágnesnek a kérdést.
- A halált – vágta rá Ágnes gondolkodás nélkül. Aztán ő is
meghökkent, annyira határozottan hangzott a válasza. – De miért akarnék ennyire
meghalni?
- Ott van a válasz a sírkő alatt – felelte Aaron.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése