33. Jani ébredése

Felpattantam az ágyról, és Aaron nyakába akartam ugrani. Csak közben elfelejtettem kikapcsolni a pajzsot, úgyhogy nagy lendülettel nekilöktem őt a konyhaasztalnak. Kissé lehiggadva, pajzs nélkül végre sikerült megölelnem. Jó volt érezni az izmos mellkasát, az energiáját.

Csak állt, nem emelte fel a kezét, nem ölelt vissza. De nem számított, a lényeg az, hogy visszajött. Mégsem hagyott el minket.

- Látom, megvagytok – mondta kissé rekedten. Ágnest nézte.

- Azóta sem tért magához. Mit csináljunk, hogyan segítsünk neki? – kérdeztem.

Megrántotta a vállát, és elfordult, kinézett a konyhaablakon.

- Nem értek hozzá, nem vagyok gyógyító.

Közben Jani is felébredt. Kibotorkált a konyhába, és bizonytalan tekintettel keresgélni kezdett. Nyitogatta a szekrényeket, aztán talált egy műanyag flakont. Beleszagolt.

Aaron ránézett. Nem szólt semmit, de Jani mentegetőzni kezdett:

- Szükségem van az italra. Ennek a testnek szüksége van az  alkoholra. Nem tudok mit csinálni.

- Miért, melyikőtök a főnök? – kérdezte Aaron.

Jani zavaros szemmel nézett vissza, aztán megértette a kérdést. Kissé tisztult a tekintete, most végre láttam benne azt a pilótát, aki az űrhajón tanított engem. Kihúzta magát, a keze se remegett.

- Nem tudom eléggé uralni – mondta sokkal józanabb hangon, mint korábban. – A tudata teljesen ködös, az helyett én irányítok, de a testi érzései olyan erősek, hogy nem bírok velük. Iszonyú szomjúság van benne. Úgy érzem, belehalok, ha nem ihatok. Sőt, inkább meghalok, ha nem ihatok. Ezért mentem el az este is.

Aaron lemondóan sóhajtott egyet, mint aki felad magában egy elhatározást, aztán Jani felé fordult:

- Oké, nézzük meg, mi hiányzik annyira ennek az embernek.

- Fogalmam sincs – mondta Jani értetlenül. – Nincsenek emlékei sem, teljes a homály odabent. 

- De valamikor voltak emlékei, volt élete. Amíg él, élnek az emlékei is, csak lehet, hogy a tudata nem fér hozzájuk. De neked van tudatod helyette is. Menj bele a ködbe! Mit érzel?

Olyan határozottan mondta, hogy Jani nem ért rá tiltakozni. Láttam, ahogy elkezd befelé koncentrálni. Becsukta a szemét.

- Hiányt érzek.

- És alatta?

- Szomorúságot.

- Hallasz valamit?

- Gyereksírást. Kiabálást. És azután csöndet.

- A te tudatod tudja, mi történt?

- Igen – mondta meglepett hangon Jani. – Elment az apja. Elhagyta őt és az anyját is.

- És később mi történt?

- Az anyja azt kiabálja neki, hogy ugyanolyan szerencsétlen vagy, mint az alkoholista apád. És erősödik benne a fájdalom, meg a hiány. Ez az a hiány, ami miatt innia kell.

- Rendben. Akkor most mondd meg neki, hogy az apja sosem hagyta el. És az anyja is nagyon szereti. Ott vannak a testében vele, mindig.

- Ezt nem értem – akadt el Jani. – Vagy lehet, hogy ő nem érti. Hiszen emlékszik, hogy elhagyták.

- Nem, valójában nem hagyták el. Vegye észre, lássa meg, hogy a teste abból állt össze, amit a szüleitől kapott. Minden egyes sejtjében az anyja és apja öleli egymást, egy soha véget nem érő egyesüléssel. És ez a szerelem tartja őt életben. Mindene megvan. Soha nem hagyják el. Semmi sem hiányzik belőle. Mindene megvan, amíg csak él.

Aaron ezeket Janinak mondta, de közben rám nézett.  

Értettem. De azért sokkal jobb, ha nem csak bennem, hanem mellettem is itt van.

Közben Jani arca kisimult, és kinyitotta a szemét.

- Azt hiszem, rendben van. Olyan békét érzek belül, amit eddig még sohasem. És nagyon szomjas vagyok – mondta vigyorogva, azzal a csaphoz lépett, vizet engedett egy pohárba, és nagy kortyokban megitta. – Hű, ez jólesett.

Ez már ismerős volt. A régi pilóta volt.