A következő benzinkútnál megálltunk. Amíg az előttünk
levő autós tankolt, Aaron kiszállt, körbesétálta az autót, mint aki a kerekek
állapotát ellenőrzi, majd egy szinte észrevétlen mozdulattal a másik kocsi
nyitott hátsó ablakán beejtett valamit. A jeladót.
Aztán mi is tankoltunk, Aaron bement fizetni.
Amikor kijött, egy telefon volt a kezében. Nem a kocsihoz
jött, hanem oldalra sétált, a fűre.
Ágnes közben elment a mosdóba, Jani megmozgatta a lábait,
én is kiszálltam, és néztem a békésen szálló bárányfelhőket az égen.
Mintha minden rendben lenne. De közben mindannyian
tudtuk, hogy bármelyik percben megjelenhetnek az üldözőink. Bár itt, a
forgalmas benzinkúton nem fognak támadni.
Aaron hangjára figyeltem fel. Nagyon különös volt.
Angolul beszélt, de úgy, mintha hirtelen megfájdult volna a torka, és fájdalmat
okozna neki kiejteni a szavakat.
Figyelni kezdtem, miről beszél.
- Helló, Richard, Aaron vagyok. A segítségedre lenne
szükségem. Visszahívnál ezen a számon?
A vonal másik végén olyan örvendezés hangzott fel, hogy én
is hallottam.
- Helló, öreg cimbora! Üdv itt a Földön. Hívlak azonnal.
Aaron kinyomta a telefont, ami szinte azonnal meg is csörrent.
Érces, vidám hang szólt a hangszóróból, Aaron kissé el is tartotta a fülétől,
olyan erővel.
- Na mi újság, vén Harcos? Hogy a fenébe telefonálhatsz, úgy
tudtam, ahol most lenned kéne, ott nincs térerő.
- Visszajöttem, Európában vagyok, Budapesten. Van egy kis
problémánk. Kellene négy repülőjegy Londonba, most, pár órán belül, a
legközelebbi gépre. És… - kis szünetet tartott, vett egy mély levegőt – …és négy
útlevél is. Fehér útlevél. Tiszta lap.
Csönd lett a vonal végén. Aaron arca megfeszült a
várakozástól.
- Gondolom, nagy a baj, ha ezt kéred – hangzott egy idő múlva
a telefonból, már jóval halkabban.
- Igen. És nincs más, akihez fordulhatnék.
- És a másik három fő?
Most Aaron hallgatott. Amikor megszólalt, a hangja az
előbbinél is rekedtebb volt:
- Ígéretet tettem.
- Mind a háromnak? Mondd, öreg pajtás, sose jön már meg
az eszed? Fogadjunk, hogy a háromból legalább az egyik Angyal.
Aaron mosolyra
húzta a száját:
- Nem tisztességes dolog biztosra fogadni.
- Ó, te javíthatatlan őrült! És most még engem is
belerángatsz. Hát én se vagyok normális, az biztos.
Aaron már szélesen mosolygott, eltűnt a feszültség az
arcáról.
- Kösz, Richárd, tudtam, hogy rád számíthatok. Mikor
küldöd?
- Az útleveleket azonnal. A repülőjegyeket lefoglalom
nektek, és majd visszahívlak, hogy melyik járattal jöhettek. Na, ott van az
Angyalkád melletted?
- Mindjárt – mondta Aaron. Ágnes közben visszajött a
mosdóból, és összeráncolt homlokkal hallgatta az angol szöveget. Tudtam, az zavarja,
hogy nem érti, miről beszélnek.
Aaron odalépett hozzá.
- Add a kezed, és tedd össze a markodat, mintha egy
kismadár lenne benne – mondta neki mosolyogva. A telefont a vállával a füléhez
szorította, és a két tenyerével átfogta Ágnes ujjait. – Oké, jöhet – mondta a
telefonba.
Egy halvány fény villant fel, nem volt feltűnő, és Ágnes
keze ijedten megrándult. Szétnyitotta a markát, és négy színes, vékony füzet
volt a tenyerében. Négy útlevél.
- Rendben, megkaptuk. Kösz, Richárd, mindannyiunk nevében
– Aaron hangja már nem volt olyan rekedt, és a szavak is könnyebben jöttek.
- Majd hívlak a repülőjegyek miatt – hangzott a telefonból.
- Addig is sok szerencsét, gondolom, rátok fér!
Aaron letette a telefont, és kivette az útleveleket Ágnes
kezéből.
- Induljunk, igyekeznünk kell vissza – mondta sürgetően.
Úgyhogy beszálltunk a kocsiba, és indultunk. Megy ez, ha
Aaron kézbe veszi az ügyintézést!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése