3. Menekülés

A mentőkabin is megsérült. Belecsapódtam a földbe, alig tudtam kinyitni az ajtót. És ők utolértek. Lőttek rám. Menekültem. Féltem. Már hajnali világosság volt, mégsem láttam senkit, nem láttam azokat, akik üldöztek, és meg akartak ölni. Nem értettem, hogy miért nem látom őket. Elborított a rettegés. Nem tudtam gondolkodni. 

A levegő elég sűrű volt, tudtam repülni a föld közelében, próbáltam fedezékeket keresni, de nem sikerült leráznom az üldözőket. Ott voltak a nyomomban. Korábban nem ismertem ezt a rettegést. Nem tudtam, hogy van halálfélelem. Még sosem sérültem meg. 

És most itt menekültem egy idegen világban, láthatatlan ellenség elől, magamra maradva, egyedül.

Aztán éreztem, hogy eltaláltak. Éreztem, hogy fogy belőlem az erő, homályosodott a külvilág, bizonytalanná, ködössé váltak a körvonalak, és arra gondoltam, hogy mi nem szoktunk meghalni. Még soha nem hallottam senkit a népemből, aki meghalt volna. Nem tudtam, mi az a halál, de ezen az idegen bolygón megéreztem, hogy itt én is halandó lehetek. Mert ez a láthatatlan ellenség azzá tud tenni.

És akkor megszűnök létezni. 

Ez annyira megdöbbentő gondolat volt, hogy kitisztult tőle kissé a gondolkodásom. Láttam a házakat, és érzékeltem a bennük alvó lényeket. Vettem egy nagy lendületet, felugrottam magasan a levegőbe, közben fordultam is, és két ház között, a kerítések takarásában bevágódtam a falon keresztül egy házba.

Tudtam, hogy keresni fognak, búvóhelyre volt szükségem. Csak elrejtőzni akartam, de ezzel az utolsó erőfeszítéssel szinte minden energiámat elhasználtam. 

Nem volt választásom. 

Vagyis volt. Vagy megszűnök létezni, ahogy az energia elfolyik belőlem, eltűnök én is, vagy hozzákapcsolódom az egyik földi lényhez.

Nem léphettünk volna kapcsolatba velük. A küldöttek is csak megfigyelésre jöttek. Volt valami tikos utasítás, ami nem tartozott rám, a kis tanulóra. A többiek tudták, hogy mire kell figyelniük, milyen információt kell begyűjteniük. 

Én csak élni akartam. Nem akartam megtapasztalni a megsemmisülést ebben az idegen világban. Élve akartam maradni, hogy esélyem legyen egyszer majd hazajutni.

Tudtam, hogy keresnek. Jönnek utánam, és meg fognak találni, ha kint maradok.

Ezért beléptem az egyik földi ember testébe. 

Túléltem.

Vagy mégsem? Lehet, hogy már nem önmagam vagyok?