15. Oroszországban

Az elmúlt napokban nem volt energiám írni. Egyrészt olyan gyorsan történtek a dolgok, hogy nem maradt rá idő. Másrészt viszont Ágnes érzelmi állapota egyre jobban összezavar, legyengít. És már előfordult, hogy amikor éjjel elaludt, és én is csak kábultan feküdtem a testében, nem voltam képes tudatos maradni.

Félek, hogy egyszer csak össze fogok olvadni vele, és végleg elveszítem önmagamat. Megszűnök önállóan létezni. Meghalok.

Segítsen már valaki, nem akarok elveszni!

Oké, Aaron tényleg megtette, amit tudott. Hétfőn Ágnes főnöke szólt, hogy egy sürgős csoportot kell Oroszországba vinnie. Ágnes eleinte tiltakozott, de a főnöke azt mondta, név szerint őt kérték idegenvezetőnek. Franciákkal kell elutaznia Cseljabinszk mellé, oda, ahol februárban becsapódott az a meteor, arról akarnak filmezni.

Aztán persze kiderült, hogy a három francia tévés mellett ott lesz Aaron is. És Ágnes nagyon örült.

Már két napja itt vagyunk. Körbejártuk a környéket, a franciák riportokat csinálnak. Aaron azt mondta, figyeljem, hova húz az érzésem, mert a testem reagál a kristály közelségére. Csakhogy én leginkább azt érzem, ahogy Ágnes teste reagál Aaron közelségére, ezenkívül semmi mást.

Csak zavart, bizonytalanságot, és időnként elfelejtem, ki vagyok, és mit keresek itt.

Egyre aggasztóbb ez a helyzet.

Aaron szerint csak koncentrálnom kellene.

Szerintem meg neki kéne egy kicsit távolabb kerülni Ágnestől, akkor kitisztulhatna az érzékelésem. 

Na, ma délután végre megéreztem valamit. Kettesben sétáltak a tó mellett, amibe az űrhajóm egy része csapódott. Voltak már itt korábban is, a filmesekkel, de akkor minden zavarosnak tűnt. Most viszont nem volt senki más a környéken.

Leültek a vízparton, nézték a hullámokat, és csak hallgattak. Lassan esteledett. Végre Ágnes gondolatai is megnyugodtak, egy pillanatra csönd lett, megszűnt a belső vibrálás is.

És akkor nagyon határozottan megéreztem, meghallottam egy ismerős jelet. A víz alól jött.

Nem akartam szólni Ágnes száján keresztül, de fogtam egy kavicsot, és a vízbe dobtam. Aztán jelentőségteljesen Aaronra néztem. Reméltem, hogy engem lát meg Ágnes szemében, és nem egy újabb szerelmes pillantásnak veszi.

Először úgy tűnt, nincs szerencsém, mert megmozdult, és gyengéden átölelte Ágnest. Na, gondoltam, már megint a szájukat meg a nyelvüket fogják egymásnak nyomkodni, mint olyan sokszor az elmúlt napokban. Nagyon elegem volt már ebből a szokásukból. Majdnem megszólaltam, hogy Aaron velem foglalkozzon végre, hiszen azért vagyunk itt. De akkor halványan villant a gyűrűje, és Ágnes öntudatlanul borult a vállára.

Rájöttem, hogy elkábította, hogy nyugodtan beszélhessünk.

- Biztos vagy benne? – kérdezte.

- Igen, teljesen - mondtam, mert így, hogy Ágnes tudata nem zavart be, egyértelműen azonosíthattam az otthoni jelet, ami a tó mélyéről jött.

- Nem tudnád valahogy magadhoz vonzani? – kérdezte.

Fogalmam sem volt, hogyan kellene csinálni. Azt se tudtam, mi az, ami a jelet adja, csak abban voltam biztos, hogy van odalent valami, ami nekem üzen.

- Oké – mondta Aaron –, akkor le kéne menned érte.

Próbáltam megmozdítani Ágnes testét, de túl nehéz volt. Megrémültem, mert most jöttem rá, hogy az elmúlt napokban milyen sokat gyengült az energiám. Korábban nem jelentett problémát, hogy az alvó testet kivigyem, és esténként írjak a számítógépen. Most a kezét alig bírtam megemelni.

Te jó ég, lassan elfogyok itt belül!

- Segíts, egyedül nem tudom!

Igyekeztem Ágnes arcával kellően kétségbeesetten nézni Aaronra.

Egy dühös fintort vágott, aztán vetkőzni kezdett.

- Nem vagyok normális, hogy hagyom magam belekeverni ebbe – morogta közben.

Végignézett Ágnesen is, de aztán őróla nem vette le a ruhát.

- Csak szólok, hogy rohadt hideg a víz – mondta, azzal megfogott minket, és együtt beleugrottunk a tóba.

Éreztem, ahogy a jeges hideg összerántotta Ágnes testét, és a szívverése is kihagyott egy időre. Aztán nagyon lassú ütemben indult csak újra. Elborított a félelem, mi van, ha az emberi test nem bírja ki azt, amit Aaron más anyagú teste fel sem vesz. Mi van, ha egy halott testbe ragadok bele?

Aaron közben nagyon gyorsan úszott lefelé, pedig az egyik kezével minket húzott magával.

Igyekeztem a feladatra koncentrálni. Minden erőmet összeszedve megemeltem Ágnes kezét, hogy mutatni tudjam Aaronnak, merről hallom a jelet.

Lent jártunk már mélyen a tó alján. Volt ott több szikladarab, és az egyik mellett, az iszap felszínén ott lebegett egy kerek tárgy. Az volt, amit kerestünk.

Kinyúltam érte, átcsúszott a kézfejemen, és stabilan rásimult a csuklómra. Egy karkötő volt.

És azonnal éreztem, ahogy az energiatöltés lüktetve elindul belőle.

Aaron megfordult, és mint egy kilőtt torpedó, szinte száguldott velünk fölfelé, a felszínre.

A parton velem nem is beszélt, gyorsan lefektette Ágnes testét, fölé hajolt, és olyasmit csinált, mintha megcsókolná, de most közben levegőt is fújt beléje. Ágnes magához tért, köhögött, és nem értette, hogyan lett vizes.

Aaron azt mondta neki, véletlenül a vízbe esett, elájult, és ő mentette ki.

Aztán ölbe kapta, az autóhoz vitte, levetkőztette, betakarta egy pléddel, és gyorsan visszamentünk a szállodába.

Én nem is nagyon figyeltem rájuk, élveztem, hogy a karkötőből árad belém az energia.

Közben ők a szaunában melegedtek meg, és persze újra csókolóztak. Ágnesnek feltűnt a karkötő a kezén. Aaron azt mondta, az az ő ajándéka volt, és éppen akkor csúszott bele Ágnes a vízbe, amikor azt a kezére húzta, mert annyira meglepődött. Az ő hibája volt, igazán sajnálja. Ez egyébként egészen őszintén hangzott.

Végre én is alaposan megnéztem a karkötőt. Szép volt, három nagyobb, kék színű kő volt rajta meg két színtelen, és körben bonyolult, spirális mintájú vésés, ami ismerősnek tűnt, de nem tudtam, honnan. Aaron elmondta, hogy bronzból készült, és a csiszolt középső kő egy zafír, mellette kétoldalt pedig az a szögletes egy-egy lapis lazuli. A két színtelen kisebb kő meg cirkon. Ágnesnek nagyon tetszett a karkötő, és azt mondta, azok a kicsik is olyan szépen csillognak, mintha igazi drágakövek lennének. Aaron azon a mély hangon, amit csak én hallhattam, megjegyezte, hogy a nőknek jó szemük van, mert azok gyémántok, csak nem akarja, hogy ezt Ágnes is tudja.

Ágnest továbbra is elborítják a szerelmi állapottal járó zavaró vibrálások, de most a karkötő segítségével el tudom magamat különíteni tőle. Képes vagyok egy különálló burkot létrehozni, amiben végre nyugton lehetek.

Este Ágnes valamiért nagyon szerette volna, ha Aaron az ő szobájában marad, azt mondta, fél egyedül lenni a délutáni események miatt. Mit szólna, ha megsúgnám neki, hogy Aaron rántotta bele a vízbe?

De persze ez csak egy gondolat volt, egyszerűen élvezem, hogy újra vannak különálló gondolataim, és nem borít el az a ragadós érzelmi köd, ami Ágnesben gomolyog.

Aaron végül ragaszkodott ahhoz, hogy a saját szobájában aludjon, és olyan indokokat mondott, amiket nem értettem. Például azt, hogy adják meg a módját, és hogy ne egy ilyen helyen történjen meg köztük a … és nem tudom, mire gondolt.

Szerencsére ahogy Ágnes elaludt, megjelent az ágy mellett. Szegény Ágnes, de örült volna, ha látja.

De én is örültem. Tényleg hálás voltam neki. Van végre valamim, amitől sokkal erősebbnek és védettebbnek érzem magam, mint korábban

Aaron nem maradt sokáig. Azt mondta, igyekezzek összeszedni magamat, hogy végre képes legyek az önálló létezésre. Kezd elege lenni ebből az édes hármasból, szeretne Ágnessel végre kettesben maradni, nélkülem. Ebben egyetértettünk, már én is nagyon kifelé kívánkoztam, minél távolabb ezektől az érzelmi viharoktól. A karkötővel felvértezve már nem fogok félni a saját testemben sem.

Remélem, egy-két nap múlva már önálló életet élhetek.