Ebéd közben hétköznapi dolgokról beszéltünk. Ágnes és Aaron
felváltva magyarázta nekem, hogy melyik étel milyen összetevőből van, és miért
szeretik az emberek. Én továbbra sem tartottam ésszerűnek ezt a táplálkozást.
De Aaron mindig együtt evett Ágnessel, pedig tudtam, hogy neki sincs szüksége
arra, hogy ezekből az összekutyult anyagokból szerezzen magának energiát.
Úgyhogy én is megkóstoltam az ételeket, kíváncsiságból. Az állagukat elég
undorítónak tartottam most is, de az ízük így, saját érzékszervekkel elég
érdekes volt.
Ebéd után megpróbáltam pár, kevésbé kényes kérdést feltenni
Aaronnak, és szerencsére azokra hajlandó volt válaszolni.
Az érdekelt, hogy miért van két színe a kardjának.
Megmutatta.
- A kardot az én erőm működteti, a hatás pedig a gyűrű és
a kövek együtteséből alakul ki. Amikor a rubinon átsugárzó vörös fénye ég, akkor
ölni lehet vele. Vagy átvágni bármilyen fémet, nem csak egy esőcsatornát. Amikor
a vöröst két oldalról körbeveszi a gyémántok fehér fénye, akkor csak kábít. Kellő
gyakorlattal pontosan lehet irányítani a fokozatokat rajta. Amikor csak a fehér
fény működik, akkor felébreszti az embert a kábulatból, vagy összeforrasztja a
fémeket.
Nagyon tetszett a gyűrűje. Kíváncsi voltam, a karkötőmnek
is vannak-e ilyen fokozatai.
- Azt jobb, ha te fedezed fel magadnak – lett megint
szűkszavúbb Aaron. – De előtte szólj, hogy fel tudjak készülni a robbanásra –
és vigyorogva otthagyott.
Közben visszajöttek a macskák, és nyávogva követelték a
megkésett ebédjüket. Most Ágnesnek jutott eszébe valami:
- Az előbb az a robbanás a kutyát miért nem dobta arrébb,
hiszen egész közel volt a karkötőhöz.
- Az Őrzők szeretik a kutyákat, hiszen azonos a
feladatuk, és hasonló a rezgésük, mint nekik. A Pajzsok frekvenciája áthatol
rajtuk, és nem árt nekik, kivéve, ha egy harci helyzetben kifejezetten rájuk
irányítják az energiát. Amikor éjjel rátok támadtak, a kutya titeket védett
volna, ezért lökték előtte a sarokba. De egy Őrző csak a legvégső esetben bánt
egy kutyát – itt megint elhallgatott, és komoran nézett rám.
Nem szeretem, ha így néz rám. Nem vagyok rablógyilkos! Nem
tudom, hogy azok a másik karkötősök miért akarnak megölni. Én az áldozat vagyok!
- És a macskák? – kérdezte Ágnes.
Aaron elmosolyodott. Mindjárt sokkal barátságosabban
nézett, ha a macskákról volt szó. Nem igazság! Mit lehet szeretni azokban a
sárga szeműekben?
- A macskák a Harcosokhoz hasonlítanak. Erősek,
függetlenek. Ja, és nagyon kedvesek tudnak lenni, ha akarnak – mondta, és
átkarolta Ágnes derekát. – És szeretik, ha simogatják őket.
A beszélgetés véget ért, mert Aaron és Ágnes csókolózni
kezdtek. Kimentem az udvarra, hogy kettesben lehessenek. Aaron nagyon élvezte, hogy már nem vagyok ott
köztük harmadiknak. De én azért hiányoltam azt az érzést. Már éppen megkedveltem
azt, amit szexnek neveznek. Vannak jó dolgok is az emberi világban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése