14. Látogatás

Ma, vasárnap délelőtt Aaron telefonált. Érdeklődött, hogyan érzi magát Ágnes és megkérdezte, délután meglátogathatja-e. Ágnes egészen rekedt lett az izgalomtól, amikor meghallotta a hangját, és persze mondta, hogy szívesen látja.

Utána gyorsan végighívta a tegnapi barátnőit, mindegyiknek elújságolta a hírt, és mindegyiknek azt mondta, hogy most siet, mert rendbe kell hoznia magát és a lakást is a látogatásra.

Nem értem, minek, szerintem ő is meg a lakás is pont ilyen volt pénteken, amikor Aaron már látta.

De Ágnesnek az valószínűleg nem felelt meg, mert órákon át takarított, pakolt, és aztán nagyon sokáig ruhákat próbálgatott. A szekrényekből szinte az összeset kiszedte, mire végre eldöntötte, hogy mit akar felvenni. A nyakára egy színes sálat tekert, hogy ne látszódjon a véraláfutás nyoma.

Olyan izgatott volt, hogy alig tudott valamit enni, aztán állandóan az órát nézte. 

Végre megjött Aaron. Hozott egy nagy csokor virágot. Nem értem, minek, hiszen itt a ház kertjében is vannak ilyen színes növények, láthatta már. De Ágnes nagyon örült a csokornak. Azt hittem, végre megnyugszik, hiszen erre várt eddig, és engem már nagyon zavart az a belső feszültség, ami elborította. Igaz, az érzés módosult kissé benne, de ez se volt jobb. Ugyanúgy éreztem magam, mint korábban. Úgy váltakoztak az érzései, mintha egy száguldó hullámvasúton ülnék, és az egész energiája folyamatosan vibrált.

Ha ezzel jár az a sokat emlegetett szerelem, akkor az elég kimerítő dolog lehet. 

De Aaront mindez nem zavarta, pedig biztosan érzékelte ő is Ágnes energiáit. Jól elbeszélgettek szerintem teljesen lényegtelen dolgokról. Azt reméltem, akar majd valami fontosat mondani, de hiába vártam. Csak Ágnesről kérdezősködött, arra volt kíváncsi, hogyan él, mit csinál. Ágnes elmesélte, hogy egy utazásszervező irodában dolgozik, és jól beszél franciául, olaszul meg oroszul is, de sajnos valamiért angolul nem sikerül megtanulnia, valami mély blokk van benne. De ezt most nagyon sajnálja, mert így nem tud Aaronnal ezen a nyelven beszélni. De Aaron mondta, hogy ő szeret nyelveket tanulni, ezért neki nem gond, hogy magyarul beszélnek, és ha valami nem jut az eszébe, tud ő is franciául, meg még pár nyelven. Ágnes kérdezte, hogy kicsoda ő, mivel foglalkozik, erre olyanokat mondott, hogy világpolgár, sok helyen élt már, és mindig azt csinálja, amihez éppen kedve van.

Aztán még hosszan és fölöslegesen beszéltek egy csomót a macskákról. Mert Ágnesnek van két ilyen állata. És ezek pár hónapja távolságtartóbbak lettek vele szemben, néha még fújnak is rá, vagy elszaladnak, amikor meg akarja simogatni őket, és ő ettől nagyon szomorú lett.

Én egyáltalán nem. Mert én tudtam, hogy ezek a lények engem éreztek meg, sőt valószínűleg látnak is, hogy ott vagyok Ágnes testében. Nagyon zavaró, ahogy néznek rám azokkal a borostyánsárga szemeikkel. És nagyon örültem, hogy inkább a kertben mászkálnak, és csak enni jönnek be a házba.

De Aaront azonnal körberajongták, ahogy megérkezett. Dörgölőztek a lábához, jöttek be vele, és amikor leült, egyszerre mind a két macska az ölébe ugrott. Ágnes persze teljesen el volt bűvölve ettől, és azt mondta, hogy Aaron biztosan jó ember, ha ennyire szeretik őt a macskák. Ő meg csak csöndben vigyorgott, és simogatta azokat a fura szőrös lényeket. Később megjegyezte, hogy a kutyák nem mindig szokták kedvelni, de a macskákkal tényleg nagyon jóban van.

Szóval ezzel telt a délután. Időnként közösen simogatták a macskákat, és a kezük egyre gyakrabban ért össze.

Én már nagyon untam az egészet. Semmi lényegesről nem volt szó.

Aztán egyszer csak Aaron fölállt, elbúcsúzott, és bár Ágnes próbálta marasztalni, elment. Szerencsére a macskák is kimentek vele, és kint is maradtak a kertben.

Ágnes persze azonnal végighívta a barátnőit, és mindenkinek részletesen beszámolt minderről. Nem elég, hogy a délutánt végigszenvedtem velük, most újra meghallgathattam háromszor egymás után az egészet.

És közben egyre zavaróbbá vált az a fura vibrálás, amit ez a szerelemnek nevezett dolog váltott ki Ágnesből. Néha szinte teljesen elborított, blokkolta az összes funkciómat, nem tudtam gondolkodni.

A fenébe, mégiscsak ki kéne jutnom sürgősen ebből a testből. Ha ez gyakran fog ismétlődni, lassan rongálódni fog a memóriám. Most, hogy már itt van Aaron, a láthatatlan ellenségtől se félek olyan nagyon.

Valahogy bejöttem, kell, hogy legyen kijárat is!

Az éjszakát azzal töltöttem, hogy vártam, hátha megjön Aaron, és nekem is tud mondani valamit, aminek értelme is van. Közben pedig sorra próbáltam a testből való kijutás lehetséges módjait. De sehogy sem sikerült. A test külső rétegénél elakadtam. Mintha egy pajzs tartana vissza.

Börtönbe kerültem.

Segítség!