A kutya morgására figyeltem fel, és Ágnest is
felébresztettem. A karkötő nagyon furcsán vibrált a csuklóján. Aztán a kutya
felugatott, majd nyüszítve a sarokba vágódott, és a következő pillanatban ránk támadtak.
Megint ők voltak, a láthatatlan támadók. Rám találtak.
Ágnes szemével nézve néha egy-egy villanást láttam is
belőlük, de a saját érzékeimmel most sem tudtam semmit sem felfogni belőlük.
Ettől még ijesztőbb volt a helyzet. Kétségbeesetten csapkodtam körbe, próbáltam
erősíteni a pajzsot magunk körül, de éreztem, ahogy a túlerő nyomja össze.
Próbáltak áttörni a védelmemen, behatolni Ágnes testébe, engem akartak
kirángatni onnan. Ágnes már alig kapott levegőt, nekem is fogyott az energiám, tudtam,
hogy mindjárt elérnek, és végem. Elborította rettegés, és nem volt más, aki
hívhattunk volna. Ágnes is, és én is utolsó reményként egyszerre kiáltottuk:
- Aaron, segíts!
Az ablakon át robbant a szobába. A kezében vörös és fehér
fénnyel világított a kardja. Nagyon gyorsan mozgott a szobában, csak a forgó
kardról lehetett látni, éppen hol van. A rajtunk levő nyomás enyhült, a támadók
most vele szálltak szembe. Tárgyak törtek, falhoz csapódó testek hangját
hallottam, de most sem láttam, kikkel harcol. Aztán egyszer csak megállt, körbefordult,
és leeresztette a kardját.
Csönd lett. A kutya is előjött a sarokból, kicsit húzta
az egyik lábát. Megszaglászta Aaront, aztán a fejét a kezéhez nyomta. Ő
megvakargatta a kutya füle tövét, aztán egy halk kattanással kialudt a kardja fénye,
és visszahúzódott a gyűrűjébe.
Ott állt a szoba közepén. Nem jött oda az ágyhoz, csak
megkérdezte:
- Jól vagy?
Én nem tudtam felelni. Túl nagy volt a sokk, ami ért. Azt
hittem, végre biztonságban vagyok, de csalódtam. Elbíztam magam. Rájöttem, hogy
valószínűleg túl nagyra növesztettem az erőteret, és megláttak az üldözők. És
most majdnem mindketten meghaltunk.
Ágnes tért hamarabb magához. Kiugrott az ágyból, Aaron
karjai közé vetette magát, és zokogni kezdett.
Nem nagyon tudom, mi történt utána. Alig voltam magamnál.
Valamit beszéltek, Aaron nyugtatgatta Ágnest. Velem nem
foglalkozott.
Aztán már csókolóztak, és egy idő után mindketten az ágyban
feküdtek, összefonódva. Ugyanazt csinálták, mint amit egyszer Ágnes más csinált
az egyik munkatársával. Igen, ez volt a szex.
De ezt most egészen más érzések kísérték. Olyanok, amik
engem is elborítottak, magukkal rántottak. Lehet, hogy azért is, mert az előző
támadásban meggyengült a védőburkom, de most nem tudtam külső szemlélő maradni.
Ágnes érzései áthullámoztak rajtam, magukkal ragadtak. Sőt egy idő után ezek
mintha már az én érzéseim lettek volna. Eltűntek a gondolataim, a vágy
lüktetett csak bennem, az összeolvadás, eggyé válás vágya.
És magába rántott az extázis, eddig ismeretlen magasságokba
és érzelmekbe vitt. Azokban a pillanatokban elmúlt minden félelmem, nem éreztem
a magányt, az elveszettséget. Otthon voltam, a Teljességben voltam, mindennel
egységben voltam.
Vagy valami ilyesmi történt. Merthogy nincsenek rá szavak.
Csak érzések.
Aztán nagy béke öntött el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése